Monthly Archives: május 2023
Cirkuszban jártunk
Intézményünk 8. osztályos diákjai 2023. május 24-én a Lázár Ervin Program keretében „A sztyeppe illata” című cirkuszi előadáson vettek részt Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban. Az műsor során a csodás artisták mellett a lovak is birtokba vették a sztyeppék világát, ezzel … Continue reading
Vizsgabál 2023.
2023. május 23-án, kedden délután megrendezésre került a SZILVER Alapfokú Művészeti Iskola éves társastánc vizsgabálja. A gyerekek a tanévben tanult koreográfiákat mutatták be a Csabacsűdi Eötvös József Művelődési Házban, melyek között szerepelt angol és bécsi keringő, rumba, cha-cha-cha, jive és … Continue reading
Gerendási Szlovák Emlékház Átadási Ünnepség
Iskolánkból 2 fő tanuló, Nagy Ramira és Szeljak Hanna 2023. május 19-én, Gerendáson a Gerendási Szlovák Emlékház rekonstrukciójának átadó ünnepségén vett részt. Az ünnepi műsor keretén belül szlovák verssel színesítették a programot. Békés vármegye szinte összes szlovák lakta településéről érkeztek … Continue reading
„A füstérzékelő életet menthet” – jubileumi alkotói pályázat
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2023-ban immáron tizedik alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát. A pályázat célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a lakástüzek megelőzését. A pályázaton az alkotások központi témája a füstérzékelő volt. Ezt a … Continue reading
Bábszínházban jártunk
A Csabacsűdi Könyvtár- Közösségi és Információs hely meghívására bábszínházba látogattunk. A Kacagó Bábszínház Petőfi Sándor János Vitéz című előadását tekinthettük meg 2023. május 17-én délelőtt. Az 1-4. osztályos tanulóink egy hangszeres-énekes ráhangolón vehettek részt, mely után megismerkedhettek a mese szereplőivel, … Continue reading
Békéscsabai Tankerületi Központ Helytörténeti Versenye
A Békéscsabai Tankerületi Központ Történelem Munkacsoportja a 2022-2023. tanévben is meghirdette a helytörténeti versenyét az illetékességi területéhez tartozó általános iskolák számára. A versenyre 1 intézményből 1 csapat jelentkezhetett. Iskolánkat Birghoffer Kinga, Mizik Regina és Nagy Ramira 6. osztályos tanulók képviselték. … Continue reading
Virágok ültetése a Trefortban
Tavasszal felébred téli álmából a természet, tarka virágok nyílnak, amiknek színes pompáját egész nyáron át lehet csodálni. A szülők támogatásából iskolánk ablakai és virágosládái megteltek gyönyörű virágokkal. A csodaszép, színes virágok szemet gyönyörködtető látvány nyújtanak. Bízunk benne, hogy sokáig díszítik … Continue reading
Május 10. – Madarak és fák napja
Herman Ottó, a sokoldalú magyar tudós javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10-ét. Iskolánk tanulói a nap folyamán betekintést nyerhettek a madarak és fák szerepének fontosságába. Az alsósok interaktív feladatokat oldottak meg, videókat néztek, verseket és népdalokat … Continue reading
MTMSZ Magyar Bajnokság
A 2003-ban alakult Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége (MTMSZ) az amatőr táncosoknak nyújt színvonalas versenyzési lehetőséget igazságos bíráskodással. Iskolánk 2 tanulója Szél Vivien és Szél Viktória 2023. május 06-án Soroksáron magyar bajnokságon vettek részt. A lányok nagyon szép eredményeket értek el. … Continue reading
“Spievanky a veršovačky” Szlovák ének és szavalóverseny 2023.
A Magyarországi Szlovákok Szövetsége (Zväz Slovákov v Maďarsku) 2023. május 05-én Tótkomlóson rendezte meg a területi szlovák vers- és prózamondó versenyt. A térség szlovák nemzetiségi nyelvet tanuló diákjai több kategóriában mérhették össze tudásukat és ezzel a legügyesebbek lehetőséget kaptak a … Continue reading