Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2023-ban immáron tizedik alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát. A pályázat célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a lakástüzek megelőzését. A pályázaton az alkotások központi témája a füstérzékelő volt. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehetett bemutatni.
Iskolánkból több diák is részt vett a pályázaton, köztük Porubcsánszki Zalán, aki a területi versenyen, saját korcsoportjában első helyezést ért el, ezzel bejutva az országos döntőbe. Szívből gratulálunk neki, és reméljük, hogy az országos versenyről is ilyen eredménnyel térhet majd haza.
2023. május 26-án Bíró Zoltán a Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltó alezredese az iskolánk aulájában személyesen adta át Zalánnak az első helyezésért járó díjat, egy ajándékcsomagot. Beszédében külön felhívta tanulóink figyelmét arra, hogy milyen fontos az, hogy időközönként foglalkozzunk ezzel a témakörrel is. Továbbá tájékoztatást adott arról is, hogy a közelgő gyereknap alkalmából a szarvasi laktanya nyitott szertárnapot tart 2023. május 28-án vasárnap.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak.