Spievanky a veršovačky
Szlovák ének és szavalóverseny 2014.
A Magyarországi Szlovákok Szövetsége, (Zväz Slovákov v Maďarsku), immáron 18. alkalommal szervezte meg az országos szlovák népdaléneklés, vers- és prózamondó versenyét, melynek 2014. május 22-én Pitvaros adott helyet. A tanulók több kategóriában mérhették össze képességeiket és ezzel a legügyesebbek lehetőséget kaptak a 2014. június 6-i budapesti továbbjutáshoz.
A területi elődöntő szép eredményeket hozott iskolánk számára, de minden résztvevő kisdiákunkra büszkék vagyunk, hogy szorgalmukkal tudásuk legjavát nyújtották.
Szavalóink:
- Bálint Karina 2. osztály
- Skorka Nóra 2. osztály
- Gyulai Henrietta 3. osztály
- Szakács Kamilla 3. osztály
- Varga Tamás 3. osztály
- Sovány Liza 6. osztály
Csoportos énekversenyen a „Kispacsirták”
citerásai vettek részt:
- Budai Evelin 8. osztály
- Gurszki Fruzsina 3. osztály
- Hajdu Alexandra 4. osztály
- Nagy Dorina 2. osztály
- Szakács Kamilla 3. osztály
A Budapesten megrendezésre kerülő országos versenyre Varga Tamás I. kategóriában versenyző kisdiák Miroslav Válek Panpuloni versszavalatával, és a „Kispacsirták” ötfős csapata békéscsabai szlovák népdalokból összeállított ének és citerajátékukkal képviselhetik a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolát.
Minden résztvevőnek köszönjük a felkészülést
és további sikereket kívánunk a budapesti versenyzőknek!
mse-n