III. Klubrendezvény

Immáron a III. Klubrendezvényre kerülhetett sor Csabacsűdön az Eötvös József Művelődési Házban, ahol a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola és a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citera Zenekar közös citerásai találkoztak.

A program az Országos Szlovák Önkormányzat által kiírt pályázatból valósult meg. A résztvevő citerások és népdalénekesek szlovák népdalokat tanulhattak. A képzés szakmai vezetője Borsi Ferenc, az Óbudai Népzenei Iskola tanára volt, aki a felnőtteket új szlovák dalcsokorral segítette, valamint az érdeklődő kis citerásaink ismereteit összetettebb pengetési technikákkal bővítette.

A képzés és egyben tehetséggondozó program, az ünnepi hangulat mellett a szlovák nyelv gyakorlására, a szlovák népdalok átöregbítésére, a citerajáték hagyományainak megőrzésére, közösségformálásra és kellemes együttlétre nyújtott lehetőséget.

Köszönjük a résztvevő énekesek, citerások, segítő diákok és oktatók aktív munkáját!

Hruskáné Hajdú Emese

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.