Közlekedési projektnapot tartottunk Budapesten

   2017. április 7-én, pénteken reggel 7 óra körül a Csabacsűd felső vasútállomás peronján egy hátizsákos „kis” csoport gyülekezett. Lelkesen és vidáman várták a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola diákjai, hogy a megállóhoz érkezzen a menetrend szerinti vonat. Ezen a napon tanítás helyett az egész iskola Budapestre utazott, hogy részt vegyen a projektnapon. A 7. és 8. osztályos tanulók, akkor már több mint egy órája úton voltak. Az utazás vidáman telt, a mezőtúri átszállás is zökkenőmentesen zajlott le. A gyerekek izgulva készültek a budapesti tömegközlekedésre.

   A közlekedési projektnap célja a közlekedés gyakorlása volt. A különböző tömegközlekedési eszközök használatának szabályai, a biztonságos közlekedés gyakorlása. Forgalmas kereszteződésekben az úton való átkelés, zebra, jelzőlámpa használata.

   A társaság 10 óra körül érkezett a Keleti pályaudvarra. A pályaudvar lépcsőjén készült közös fotók után a csapat 3 részre oszlott. Az első osztályosok osztályfőnökük és szülők kíséretében, a 2. és 3. osztályosok az őket tanító pedagógusokkal és egy újságíró csapattal, a 4., 5., és 6. évfolyamosok osztályfőnökeikkel és kísérő pedagógusokkal útnak indultak, hogy különböző útvonalakon eljussanak a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárába. A 7. és 8. osztályosok mindeközben a múzeumba értek.

   A 2. és 3. osztályosok a 2-es metróval, majd metrópótló autóbusszal eljutottak a Parlamentig. Körbejárták az épületet, majd József Attila szobránál közösen elszavalták Altató című versét. Innen a D2-es átkelőhajóval utaztak tovább. Villamosra szálltak, majd egy rövid séta következett. Megfigyelték a lámpás zebrás kereszteződésen való átkelés szabályait.

   Ezzel egy időben a 4., 5. és 6. osztályosok a 4-es metrót próbálták ki először. Buszra szálltak és egy rövid séta után eljutottak a Magyar Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárába. Itt megtekintették a múzeum tárlatát. A gőzgépek és dízel- és benzinmotoros gépek méretei lenyűgözték őket.

   A múzeumlátogatás után egy előadáson, vezetéstechnikai tanórán vettek részt. A „Tekerj Okosan! – Érted, a biztonságodért!” program célja, hogy a két keréken való közlekedés biztonságáról tájékozódjanak, ismeretet szerezzenek a gyerekek. Az érdekes és tanulságos előadás után egy szimulátor segítségével az oktatáson szerzett tudásukat is kipróbálhatták.

   Eközben a 2. és 3. osztályosok is megérkeztek a múzeumhoz. Végigjárták a múzeumot, majd részt vettek a vezetéstechnikai órán.

   A 4., 5. és 6. osztályos csapat rövid séta, buszozás és villamosozás után a Duna partra érkezett. A D2-es átkelőhajón pihentek egy kicsit, majd az átkelés után körbejárták az Országház épületét. Nézelődés után a metrópótló autóbusszal a 2-es metró megállójáig közlekedtek. A metró mozgólépcsőjét nagyon élvezték a gyerekek.

   A 7. és 8. osztályosok a Duna partig villamosoztak, itt átszálltak az átkelőhajóra. Rövid városnézés után a 3-as metró állomására sétáltak, közben megfigyelték a budapesti gyalogos közlekedés szabályait. A 3-as metróról a 2-es metróra szálltak át, majd csatlakoztak a Keleti pályaudvaron összegyűlt csapathoz. A MÁV Zrt. külön kocsikat biztosított iskolánknak. A gyerekek be is lakták a vagonokat. Közben megérkeztek a 3. és 4. osztályosok is. Fáradtságnak nyoma sem volt, vidáman, énekelve telt az út Csabacsűd felső állomásig, ahová már sötétben érkeztünk meg.

Képek

Több kép a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola facebook-oldalán található.

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.