2017. május 6-án 14. alkalommal rendezték meg Csabacsűdön a Szlovák Napot és annak keretén belül a Szlovákok baráti találkozóját, melyet a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar megalakulásának 20. évfordulója alkalmából szervezett a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat és a Csabacsűdi Szlovák Kör. E jeles évforduló kapcsán más értelmet kapott a rendezvény.
„Mi is az a hagyomány?” – Kezdték köszöntőjüket Válkovszki Mihály szlovák önkormányzati elnök és Lestyan Katalin tanárnő, aki szlovák nyelven konferált. – „A hagyomány által maradhatunk felszínen.” – folytatták a rendezvény kapcsán felmerült gondolatukat. Elmondták, hogy véleményük szerint talán 20 évvel ezelőtt kezdődött el az egész Csabacsűdön, amikor néhány nyugdíjas pedagógus megalapította a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkört és Citerazenekart, felismerve azt, hogy a település bővelkedik hagyományokban. „A hagyomány és az örökség egy értelmezés szerint olyan alapérték, ami nélkül életünk nem lehetne teljes. Akinek nincsenek hagyományai, akinek nincsen öröksége, aki nem ismeri múltját, annak jövője kétséges. Ezt a gondolatot a szabadkőműves hagyomány az inas avatás alkalmával így fogalmazza meg: „Múltad hamvából sarjad a jövőd!” – hangzott el a rendezvény mottója.
Az édesanyákról, nagymamákról sem feledkeztek meg a rendezők, számukra szlovák nyelven hangzott el egy gyönyörű anyák napi vers.
A vendégek köszöntése után nem mindennapi pillanatok következtek. A Csabacsűdi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületének 2017. április 20-án testületi ülésén „Csabacsűdi Szlovákságért“ díjat alapított. Ezt a díjat elsőként a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citerazenekar kapta meg. Az ünnepélyes átadáson köszöntötték a jelenlegi valamint a volt tagokat és megemlékeztek az időközben eltávozott tagokról is.
A hosszúra nyúlt ünnepi ceremónia után került sor a kulturális műsorra, melyet a Hársliget Óvoda óvodásai nyitottak. Őket követték iskolánk „Kispacsirtái” Hruskáné Hajdú Emese tanító néni vezényletével, akik citerázásukkal ismételten elbűvölték a közönséget. A fellépők között szerepelt Magyar Botond a szarvasi Szlovák Általános Iskola 6. osztályos tanulója egy kedves szlovák verssel, majd színpadra léptek a Kétsopronyi „Horenka” Szlovák Hagyományőrző Népdalkör és a Rosička Citera-együttes, a kondorosi Rózsa Pávakör, a Mezőberényi Szlovák Pávakör, Litauszki János és Poljovka Domicián, majd következtek az ünnepeltek, akik egy kisfilmmel is készültek fellépésük előtt, melyben visszatekinthetett a közönség az elmúlt 20 évükre.
A kötött programot vacsora követte, a desszert természetesen a születésnapi torta volt.
A nap késő estébe nyúló táncos mulatsággal zárult.
S miután mi, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola a jövőben gondolkodunk, büszkék vagyunk azokra a tanulóinkra, akik az év során oly sokszor állnak színpadra és bizonyítják múltból táplálkozó hagyományőrző törekvéseiket. A mostani ünnepségen fellépő „Kispacsirtáink“: Nagy Dorina, Skorka Nóra, Szenkó Szandra, Balogh Alexandra, Szél Zoltán és Hruskáné Hajdú Emese tanítónő.
Lestyan Katalin