„Ismerd meg gyökereidet” = Poznaj svoje korene Iskola a természetben = Škola v prírode

A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályából tizenkét tanuló és egy kísérőtanár vehetett részt az „Iskola a természetben–Ismerd meg gyökereidet” elnevezésű erdei iskolában, a szlovákiai Hronecen 2017. szeptember 17-24 között. A tábor a Magyarországi Szlovákok Szövetsége szervezésében és finanszírozásával valósulhatott meg, immáron tizenegyedik alkalommal.
A program fő célja, hogy nyelvi környezetben elősegítse a szlovák nyelv használatát, megismertesse a gyermekekkel Szlovákia szépségeit, nevezetességeit, motiválja a szlovák nyelv tanulását. Iskolánkon kívül, ebben a harmadik turnusban, Nézsáról, Lucfalváról, Galgagyörkről, Püspökhatvanból, valamint a szerbiai Bácsújfaluról összesen 60 fő szlovák nyelvet tanuló gyermek vett részt. Hronecre szeptember 17-én késő délután érkeztünk meg, ahol a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke, Egyedné Baránek Ruzsenka fogadott bennünket. Az elszállásolás és a vacsora után a gyerekek egymással és a festői környezettel ismerkedtek.
Másnap, hétfőtől megkezdődött a munka. Négy „osztállyá” szerveződött a létszám. Minden nap hétkor volt a „budíček” (ébresztő). A reggeli után 5 tanóra volt szlovákiai tanárokkal, természetesen szlovák nyelven. A gyerekeket négy kiváló szaktanár tanította: Elena, Dagi, Tono és Vilo. Az idei program fő témája Szlovákia volt. Minden tanórán az ország történetével, földrajzával, nevezetességeivel foglalkoztak. Mindemellett különböző társalgási témákat dolgoztak fel, melyek nagyban elősegítik a nyelvvizsgára készülő tanulókat is, valamint minden nap szlovák dalokat is tanultak. Délutánonként különböző foglalkozások voltak. Hétfőn, az időjárás kedvezett nekünk, így begyalogolhattunk a faluba, hogy már az első napon elővehessük szlovák ismereteinket, s vásárolhassunk a helyi boltban. Este két animátor (Matyka és Dominika) vezényletével öt csapatra oszlott a társaság, amely csapatok a tábor végéig versengtek egymással. Volt mozizás a klubteremben, melynek keretében egy szlovák filmet tekintettünk meg. Szerdán meglátogatott minket a Határontúli Szlovákok Hivatalának elnöke, Ján Varšo, délután pedig shoppingolhattunk a besztercebányai bevásárlóközpontban. Aznap este „Hroneci Talent” verseny volt, ahol az első és harmadik helyezést csabacsűdi tanulók érték el. Csütörtökön ellátogattunk a Besztercei-barlangba, ahol a téli időszakban több száz denevér alussza téli álmát. Sajnos most egy denevérrel sem volt szerencsénk találkozni. Pénteken kegyes volt hozzánk az időjárás, s így megvalósulhatott a mindenki által várt és kedvelt sportprogram. Volt itt kötélmászás, falmászás, íjászat és légpuskával is célba lőhettek a gyerekek. Hatalmas élmény volt a pénteki nap, hiszen a Magas Tátrába a Csorba tóhoz kirándultunk. Lanovkával mentünk a hegycsúcsra, ahol megcsodálhattuk a táj szépségét, láttunk hófödte hegyeket és közösségi oldalakra szánt fotók is elkészültek.
Minden nap, vacsora előtti feladat volt a naplóírás, amiben az aznapi élményekről kellett beszámolni. Ezeket a gyerekek az esti programok előtt felolvasták tanáraik és társaik előtt.
A zárónapon, a tanórákon játékos formában búcsúztak el egymástól az egy hétre összekovácsolódott hroneci osztálytársak, s a szlovákiai pedagógusok oklevéllel, és egy kis apró ajándékkal jutalmazták meg a legaktívabb tanítványaikat. Iskolánkból Balogh Alexandra, Szabó Alexa ötödik osztályos tanulók, Gurszki Fruzsina, Szakács Kamilla hetedik osztályos tanulók „zsebelték” be ezt az elismerést.
Nagy izgalmak közepette került sor a teszt megírására, melynél a csabacsűdiek közül Szabó Zoltán nyolcadikos tanuló érte el a legmagasabb eredményt. Az ő oklevele is díszíti faliújságunkat. Az iskola többi tanulója is nagyon szépen teljesített, hiszen, ha érdemjegyet adtunk volna dolgozatukra, jelessel jutalmaztuk volna őket is. Így ők is megérdemlik, hogy nevüket megemlítsük. Tehát a táborban részt vevő tanulóink: Balogh Alexandra, Szabó Alexa, Lestyan Laura, Nagy Dorina, Farkas Bianka, Gurszki Fruzsina, Szakács Kamilla, Sztraka Martin, Kusnyar Zsuzsanna, Nagy Vanda, Rácz Tímea, Szabó Zoltán.

Összegzésként leszögezhetjük, hogy az „Iskola a természetben–Ismerd meg gyökereidet” erdei iskola sikeres volt, mindannyian jól éreztük magunkat, sokat tanultak nem csak a gyermekek, hanem a pedagógusok is. A tábor nagyban hozzájárult a tanulók identitástudatának erősödéséhez, a nyelvi kompetenciák fejlesztéséhez, a szlovák nyelvvizsgára való felkészüléshez, és motiváló hatással van az iskola valamennyi tanulójára, hiszen sokan szeretnének ilyen lehetőséget kapni. Hálás köszönet illeti a Magyarországi Szlovákok Szövetségét, annak elnök asszonyát, Egyedné Baránek Ruzsenkát a színvonalas szervezésért, és nem utolsó sorban a finanszírozásért. Ezúton köszönjük a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd anyagi támogatását, melynek segítségével utazásunk költsége oldódott meg.

Lestyan Katalin

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.