Trefort Ágostonra emlékeztünk

Intézményünk tanulói és pedagógusai 2018. február 7-én reggel ünneplő ruhában gyülekeztek az épület aulájában, névadónk, Trefort Ágoston születésének 201. évfordulója alkalmából. 2001. óta viseli iskolánk a Trefort Ágoston nevet. Azóta minden évben méltón megemlékezünk róla születése napján. Surina Györgyné tanító néni elevenítette fel névadónk életútját, munkásságát, Csabacsűdhöz való kötődését. Diákjainknak kérdéseket tett fel Trefort Ágostonról és ők az előző években és az elmúlt napokban tanultak alapján ügyesen válaszoltak. A Könyvtár elé kihelyezett vázlatokból még több információt megtudhatnak a tanulók az iskola névadójáról. Ezután kivonultunk az épület elé, ahol Trefort Ágostonról készült félalakos dombormű található, mely Egri György alkotása és 2008-ban, a gyermeknapon került átadásra iskolánk részére. Intézményünk vezetője, Sutyinszky Zoltán helyezte el az emlékezés koszorúit a dombormű előtt, Nagy Vanda és Kusnyar Zsuzsanna 8. osztályos tanulókkal közösen. Majd a „kisiskola” épületén lévő emléktáblákat is megkoszorúzták.

Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink ismerjék Trefort Ágoston életét, azt, hogy mit tett hazánk fejlődéséért. s hogy személye hogyan kapcsolódik Csabacsűdhöz.

Képek:

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.