Intézményünk fontosnak tartja, hogy diákjaink megtanulják a biztonságos közlekedést nemcsak a lakóhelyükön, hanem a nagyobb városokban is, akár egyénileg, akár csoportosan. Ennek gyakorlására adott lehetőséget az, hogy 2018. április 21-én, a közlekedési projektnap keretében iskolánk minden tanulója és pedagógusa Budapestre utazott, ahol többféle tömegközlekedési eszközt igénybe véve jutottak el az előzetesen kiválasztott helyszínekre. A kirándulás mindenki számára ingyenes volt.
Az iskola összes diákja és a nevelőtestület tagjai Csabacsűdről indultak vonatpótló autóbuszokkal, majd Szarvason átszálltak a vonatra. Onnan Mezőtúrnak vették az irányt, majd ott szintén átszálltak egy másik vonatra, amellyel utaztak egészen Budapestig.
A Keleti pályaudvartól 4-es metróval jutottak el a Kálvin térig, majd a 3-as metróval haladtak tovább a Klinikák megállóig, ahonnan pedig elsétáltak a Természettudományi Múzeumhoz. Ott körülbelül két órás program várt a gyermekekre. A múzeumban nagyon sok érdekességet láthattak és azon kívül nagyon sok hasznos dolgot is tanulhattak diákjaink. A kisebbeknek és nagyobbaknak is egyaránt nagyon tetszett a kiállítás.
Ezután az Orczy parkban elfogyasztották az ebédet.
Az étkezés után a Nagyvárad térről 24-es villamossal a utaztak a Művészetek Palotájáig, majd onnan gyalogoltak a Kopaszi- gátra, mely népszerű pihenő- és találkozóhely az ott lakók és turisták számára egyaránt.
A gátnál hajóra szálltak a tanulók és a Kossuth térig utaztak azzal, majd pedig a 2-es Metróval jutottak el a Keleti pályaudvarhoz, ahonnan indult a vonat hazafelé.
Diákjaink nagyon jól érezték magukat a kiránduláson, sok érdekes és szép dolgot láttak és hallottak. Kicsit fáradtan tértek haza, de a remek élmények ezt hamar feledtették velük.
Jól eső érzés számunkra, hogy ilyen remek kirándulást szervezhettünk diákjainknak.