Mesterségek tábor
2014. június 23-tól 27-ig immár harmadik alkalommal került megrendezésre a kézműves alkotótábor. Az NTP-KKT-A-13-as számú, kisiskolák tehetségsegítő programja keretében megvalósult táborra 900 ezer forintot nyert intézményünk. Iskolánk húsz tanulója ismerkedett a kosárfonás, a fazekasság, a takács mesterség és a gyöngyözés alapjaival. Munkájukat Dombovári Zita, Fabó Éva és Fonád Zoltán művésztanárok irányították.
Minden tábori napon egy-egy kézműves mesterség alapanyagaival, egyszerűbb eljárásaival, technikai fogásaival ismerkedtek meg a diákok. Szerdán tanulmányi kiránduláson vett részt a csoport, ahol a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely kézműves játéktárgyainak megtekintése mellett nemezelésre illetve gyékény tutaj készítésére nyílt lehetőség.
A tábor utolsó napjának délutánján egy bemutató kiállítás keretében a meghívott vendégek, az érdeklődő szülők, ismerősök tekinthették meg a héten készült alkotásokat