Kutatók éjszakája

2014 szeptemberének utolsó péntekén iskolánk közel negyven diákkal részt vett Szarvason az Anna Ligetben a Kutatók éjszakáján.

A gödöllői Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézet (HAKI), az Öntözési és Vízgazdálkodási Önálló Kutatási Osztály (ÖVKI) egymást kiegészítő rendezvényei várták az érdeklődőket – így minket is -, és több mint húsz izgalmas programból lehetett „csemegézni”.

Érdekes és sokatmondó előadást hallgathattunk meg a vízről, valamint nagy sikere volt a halsimogatásnak is. Hatalmas, hatszáz literes akváriumban lehetett megtekinteni a különböző érdekes, értékes és ritka halfajtákat.

Ízelítőt kaptunk a hagyományos dobóhálós halászati módszerből is.

A halból készült ételek elkészítésének fortélyaiba is betekintést nyertünk, bár a halászléről lemaradtunk, de a harcsából készült tatár bifsztek-szerű ételt sokan megkóstoltuk. Finom volt a sült szürkeharcsa is.

Az evés után az ÖVKI Környezetanalitikai Központ laboratóriumában különböző érdekes kémiai kísérleteknek lehettünk szemtanúi. S ami mindenkinek egyöntetűen tetszett leginkább, az talán a lángfestés volt.

Összességében egy érdekes és tartalmas délutánt tölthettünk el szép környezetben. Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek és reméljük, hogy jövőre, újra….ugyanitt…. :)

kutato1 kutato2 kutato3

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.