Farsangi ünnepség-2020

Hagyományos farsangi ünnepségünket 2020. február 21-én az Eötvös József Művelődési Házban rendeztük.
A téli szünet után rögtön megkezdődött a lázas készülődés: jelmezek készítése, színpadi próbák, dal- és tánctanulás, teremdekoráció. Pedagógusaink és a szülők a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében már hetekkel a farsang kezdete előtt szervező munkába fogtak.
A gyerekek is lelkesen és készségesen vettek részt mindenben, ami a mulatsággal összefüggő feladat volt.
A nyolcadik osztályosok nyitó tánca után következtek az osztályprodukciók; láthattunk szellemeket és szellemirtókat, sok-sok Pinokkiót, kiránduló gyerekeket, egy egész osztálynyi állatsereget, elkalandoztunk a vadnyugatra a cowboyok világába és egy igazi rendőri intézkedést is megtekinthettünk.
A nyolcadik osztályosok egy vicces „rendhagyó” szlovák órát is bemutattak a megjelenteknek.
A csoportos jelmezek és táncok mellett egyéni jelmezesek is felvonultak; filmszereplők, mesefigurák, táncosok, igazi „szakemberek” és még számtalan változatos jelmezbe öltözött gyerkőc sereglett a színpadra.
Kihirdetésre került a plakátkészítő verseny eredménye, majd a jelmezesek értékelése következett. Természetesen a tombolasorsolás sem hiányozhatott. Aki tombolát vásárolt kisebb és nagyobb ajándékokat nyerhetett, köszönet érte a támogatóknak. Miután mindenki bemutatta a produkcióját, és lezajlott a tombola sorsolás is, kezdődhetett az evés-ivás. A nap végét a gyerekek jó hangulatú diszkóval zárták a művelődési házban, amit a Szülők Közössége rendezett.
Mindenkinek köszönjük a segítő munkáját és a felkészítést, a támogatásokat, mely emelte rendezvényünk színvonalát.

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.