2014. október 6.-án került megrendezésre iskolánkban a XX. Csabacsűdi Futógála.
Ezen az eseményen meghívott vendégeink is voltak:a BSI Szarvasi Futónagykövete Pljesovszki Roland, a BSI Csabacsűdi Futónagykövete Antal Béla, a Szarvasi Járási Hivatal hivatalvezető helyettese Dr. Skorka András, a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Szarvasi kirendeltségének vezetője Lovász György és munkatársai, a KLIK Békéscsabai Tankerületének munkatársa Zsótér Mária, a Szarvasi Járási Tankerület munkatársai.
A helyi civil szervezetek és a falu apraja-nagyja is részese volt a délutánnak.
A negyedik osztályosok zenés bemelegítése után rajthoz állt a nagy létszámú csapat, majd Erzsike néni jelzése után nekiiramodtak a táv teljesítésének.
Futás után a szülők, nagyszülők teával, zöldségekkel, gyümölcsökkel várták a futókat, majd kispályás női-leány barátságos futballmérkőzés volt. Ezután lelkes vendégeink és diákjaink vették birtokba a pályát, akik jó hangulatban játszottak.
Mindeközben a gyermekek egy-egy kísérő felnőttel 6 fős csapatokba szerveződtek és elindultak az akadálypálya meghódítására. 14 csapat kezdett neki és teljesítette a feladatokat:
- állomás: Diótörő (népi játék)
- állomás: Álarcos célba dobás fonott kosárba (népi játék)
- állomás: Mocsárjárás (népi játék)
- állomás: A Kölyök Atlétika eszközeiből épített mini akadálypálya – gátfutás, szlalom pálya, gurulóátfordulás előre, béka-szőnyeg
- állomás: Bakugrás (népi játék)
Nagyon jó hangulatú, élményekben és eseményekben gazdag délutánt töltöttünk el együtt!
Köszönjük támogatóink segítségét!