Népek Meséi Mesemondó verseny

2021. november 12-én iskolánk két tehetséges tanulója vett részt a Szarvasért Alapítvány által szervezett mesemondó versenyen. A verseny Szarvason a Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium intézményében került megrendezésre. Iskolánkból Szél Viktória 3. osztályos és Kársai Flóra 8. osztályos tanuló képviseltette magát. A lányok gyönyörű népmeséket elevenítettek meg. Viki egy cigány népmesét adott elő, felkészítő tanára Altmann-Fábián Judit pedagógus volt. Flóra pedig egy magyar népmesét szavalt el, akit Pekárné Bakulya Tünde pedagógus készített fel.
Sutyinszky Zoltán iskolánk igazgatója a versenyen zsűritagként jelent meg. Az értékelésnél több szempont is döntő szerepet kapott. Fontos volt, hogy a gyerekek olyan mesét válasszanak, ami korához, a világról szerzett tapasztalatához, élményeihez, személyiségéhez, hangszínéhez, beszéd és mesemondó stílusához illik. A többszereplős meséknél felismerhetőek legyenek a szereplők külön-külön is. A tiszta artikuláció, a természetes beszédritmus és hanglejtés és a közönséggel való kontaktus, kapcsolattartás.
Tanulóink helyezést nem értek el, de ajándékkal és emléklappal tértek haza.

mese-1

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.