A Generációk Találkozása Egyesület felhívására iskolánk is csatlakozott a Magyarság KicsiNagykövete program részeként megyénkben megrendezett többfordulós versenyhez. A kiírás szerint 10-12 éves gyerekek mérhették össze tudásukat.
Az első fordulók késő ősszel és a téli időszakban online formában zajlottak, majd a megyei döntőt 2022. június 10-én, pénteken a gyulai Almásy kastély Stefánia szárnyában tartották.
A tanulóknak előre kiadott feladatokat is ki kellett dolgozniuk, majd a helyszínen megoldott rejtvények, csapatfeladatok végrehajtása után a zsűri pontozással választotta ki a megye KicsiNagykövetét, és 3 KicsiAttaséját – agrár- kultúr- és sport kategóriában, ők képviselhetik megyéjüket az országos döntőben.
A verseny célja hogy a fiatalok összemérjék tudásukat, megismerjék lakóhelyüket és megyéjüket, kötődjenek hazájukhoz és szülőhelyükhöz, továbbá kiemelkedő tehetségükkel és rátermettségükkel példát állítsanak kortársaiknak, erősítsék a kultúra és a sport tiszteletét, kihangsúlyozva a család fontos szerepét.
Iskolánkat 21 versenyző diák között Szeljak Hanna 4. osztályos tanuló képviselte, kitartó, céltudatos munkáját sok szép, értékes ajándékkal jutalmazták.