A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola tanévnyitó ünnepsége

Szeptember 1-jén ismét becsengettek az iskolásoknak, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában pedig ezen a napon megrendezésre került a tanévnyitó ünnepség. Így hivatalosan is megnyitottuk a 2022/2023-as tanévet.
Az ünnepségnek, a hagyományokhoz híven idén is az Eötvös József Művelődési Ház adott otthont, ahol az elsősöket a testvér 5. osztály várta. Sutyinszky Zoltán, iskolánk igazgatója köszöntötte az elsős és az ötödikes diákokat is, hisz mind a két évfolyamnak nagy változásokat hoz ez a tanév, a kis elsősök még csak most fognak ismerkedni az iskolával, a betűkkel és a számokkal, míg az ötödikesek a felsőtagozat izgalmas új tantárgyai foglalkoztatják.
Az ünnepségen a harmadik osztályos Házi Kinga és kishúga az első osztályba lépő Házi Lilla közösen mondták el Mentovics Éva Iskolai örömök című versét, illetve a nyolcadik osztályos Kasnyík Vanda búcsúzott a vakációtól. Az ötödik osztályosok köszöntötték a testvérosztályukat, az iskola ajándékát és egy névre szóló üdvözlő lapot adtak át.
Igazgató úr a tanévnyitón ismertette a 2022/2023-as tanév fontosabb feladatait, és bátorító szavakkal látta el az iskolásokat a tanévre nézve. Mindenki örömmel, és bizakodva várja ezt az új évet.
Minden Tanulónak, kollégának és a kedves szülőknek is eredményekben gazdag, szép új tanévet kívánunk!

Sok újdonsült
kisdiáknak
kitárul egy új világ:
titokzatos
Betűország
ma nyitja meg kapuját.
Csodálatos
ez az ország,
gazdagsága rengeteg
minden betű
kincset érő
titkokat is rejteget.
S aki egyszer
megismeri
mind a betűk titkait -
magáénak
tekintheti
Betűország kincseit.
/Szalai Borbála/

Képek 

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.