„Az idő meg nem áll, amíg a napfény földre száll, gyere velünk, ez a tábor téged vár”
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány számára kiemelten fontos, hogy minél több újdonságot, lehetőséget és programot kínáljon a gyermekek számára. Legyen szó a tavaszi és őszi osztálykirándulásokról, a nyári Élmény-, Gyógyuló-, továbbá a Napközi Erzsébet-táborokról, vagy éppen a tehetségnek teret engedő kreatív felhívásról, a cél az, hogy minél több gyermekhez érjenek el az Erzsébet Táborok programjai.
A Zánkai Erzsébet – tábor Főtere is ünnepi díszekbe öltözött, az adventi időszakból jól ismert, karácsonyi forgatagokat idéző hangulat várta a táborozókat. A főtéren felállított faházakban különböző finomságok várták az ideérkezőket.
Iskolánk pályázat útján 2022. évben 2 napos táborozási lehetőséget nyert Zánkára az Erzsébet Karácsonyra. 66 tanuló és 8 kísérő vett részt a kiránduláson. Az utazás vonattal történt, így már korán útnak indultunk. Dél körül érkeztünk meg a tábor helyszínére, a belépést követően minden gyermek és pedagógus karszalagot kapott, majd elfoglaltuk szálláshelyünket. A tábor ötszöri étkezést biztosított minden résztvevő számára. A központi tájékoztatást követően megkaptuk a programokról szóló beosztást, melyek már aznap délután kezdődtek.
A gyerekek többek között játékos csoportvetélkedőn, a színházi teremben cirkuszi előadáson, lézerharcon vehették részt, illetve akinek kedve volt korcsolyázhatott is. A tábor zárásaként karácsonyi koncerten vettünk részt, amit a gyerekek nagyon élveztek, és persze senki sem távozott üres kézzel, karácsonyi csomagot vehettek át a szervezőktől.
Köszönjük szépen a lehetőséget, reméljük, hogy jövőre is lesz alkalmunk részt venni egy ilyen programon.