Mobilitási hét zárása és Közlekedési projektnap

Intézményünk minden tanévben megtartja a közlekedési projektnapot, melynek időpontját a munkatervben rögzítjük. Idén ezt az időpontot 2023. szeptember 22-ére terveztük, az Európai Mobilitási hét utolsó napjára. Európa legnagyobb közlekedési–környezetvédelmi kampánya idén 22. alkalommal került megrendezésre, szeptember 16. és 22. között. Az eseménysorozat az Autómentes Nappal zárult, melyhez Szarvas városa is csatlakozott. Pénteken 25 tanulóval vettünk részt a rendezvény programjain. A diákoknak több helyszínt kellett meglátogatniuk, ahol tesztek, lézerpuska lövészet, célbadobás gránáttal, újraélesztési gyakorlat, memóriakártya és totó várta őket. Köszönjük a szervezők munkáját.

Az iskolában maradt tanulók közül a harmadik, negyedik és nyolcadik osztályos tanulók az M44 autópálya mérnökséghez kerékpároztak ki, ahol Tóth Árpád bemutatta a mérnökség mindennapos munkáját, majd körbevezette a diákokat az egész területen. Megnézhették a monitorszobát, ahol a 24 órában követik a pályán közlekedőket, munkagépeket és a „sóhegyet”, amivel az utakat sózzák. Köszönjük a lehetőséget.

Az első és második osztályos tanulók a sportpályán felállított biciklis akadálypályát teljesítették, közlekedéssel kapcsolatos játékokat játszottak és teszteket töltöttek ki.

Mindenki nagyon jól érezte magát, tartalmas nap volt ez kicsiknek és nagyoknak.

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.