2014. március 19-én, csütörtökön délután hagyományteremtő céllal került megszervezésre iskolánkban, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában a Tavaszi Nagytakarítás rendezvényünk. Osztályok közötti verseny került meghirdetésre, miszerint minden osztály az osztályfőnök irányításával tegye szebbé termét, közvetlen környezetét. A Takarítónő című ismerős dallamra délután 2 órától kezdtük az eseményt, amely nagyon jó hangulatban zajlott. A tanulók környezeti nevelését nagyon fontosnak tartja az intézmény és az ilyen jellegű rendezvények jól szolgálják eme cél megvalósítását, emellett a közösségépítő ereje is jelentős. A nap végén fáradtan, ugyanakkor töretlen jókedvvel fogyasztottuk el közösen a jól megérdemelt tortát, amelyet a szülők készítettek el részünkre.
Az osztálytermek felfrissültek, virágillattal teltek meg, így egy megújult közegben várhatjuk a tavaszi időszakot.
Minden résztvevőnek gratulálunk.