A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola és Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata által közösen szervezett X. Becsület Félmaraton és XL. Futógála 2026. április 18-án került megrendezésre. Pljesovszki Mihály, iskolánk megbízott igazgatója megnyitotta az eseményt, majd Csabacsűd Nagyközség Önkormányzatának alpolgármestere, Gilanné Radványi Rózsa is köszöntötte a jelenlévőket. Antal Béla, Csabacsűd település futónagykövete is szólt néhány szót a résztvevőkhöz és balesetmentes futást kívánt mindenkinek. Ezt követően a 3. osztályosok bemelegítést tartottak, elrajtolt a félmaraton, majd a nagykör. Nem sokkal rá a kiskör résztvevői is elrajtoltak.
Nagy öröm számunkra, hogy az idei évben a Hársliget Óvoda Csabacsűd-Örménykút óvodásai közül is voltak indulók a kiskörön, mindegyikük kitartóan teljesítette a távot.
A résztvevőknek lehetőségük volt a frissítő állomáson pótolni energiájukat, hiszen gyümölcsöt, csokit, vizet és szőlőcukrot fogyaszthattak. Az itteni munkát a Szlovák Önkormányzat munkatársai segítették, az útvonalat és a kereszteződéseket pedig a Csabacsűdi Polgárőr Egyesület biztosította. A gyerekek és a futók példaértékűen küzdötték le a távot. A futást követően a tanulók különféle szabadidős játékkal játszhattak, ameddig tanáraik összevetették az elért eredményeiket. Köszönjük szépen a támogatást és a segítséget a Szülők Közösségének, a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központnak és a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzatnak.
Az eredmények a következők:
Kiskör alsó fiú/lány kategória:
- 1. hely: Gombár Zalán (3.o.) – Balázs Bianka (3.o.)
- 2. hely: Szabó Bálint (3.o.) – Hraskó Hanga (3.o.)
- 3. hely: Janecskó Olivér (3.o.) – Fazekas Liliána Hanna (2.o.)
Nagykör alsó fiú kategória:
- 1. hely: Janecskó Olivér (3.o.)
- 2. hely: Szabó Bálint (3.o.)
- 3. hely: Oncsik László (3.o.)
Nagykör felső fiú/lány:
- 1. hely: Birghoffer Zsolt (5.o.) – Palyov Liliána (5.o.)
- 2. hely: Rajki Gergő (5.o.) – Tóth Flóra (7.o.)
- 3. hely: Szél Máté (5.o.) – Litauszki Vanessza (8.o.)
Idén az osztályok versenyét a 3. osztály és az 5. osztály nyerte. Így a vándor kupa őket illeti.








