Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata idén is megbízta iskolánkat a nyári napközis tábor megszervezésével és lebonyolításával, amely a tanév végétől, június 16-tól július 17-ig tartott, s amit összesen 32 gyermek vett igénybe, hetente változó csoportlétszámmal.
A napközi programjai és a foglalkozások változatosak voltak. A gyerekek készíthettek papírmasé tálat, dolgozhattak üvegfestékkel, különböző színes fonalakból csomózhattak szebbnél szebb karkötőket, valamint lehetőségünk nyílt kézműves foglalkozáson is részt venni a Foltos Tótoknál.
A kreatív programokat kirándulásokkal színesítettük. Hetente meglátogattuk Szarvason a városi fürdőt és moziban is voltunk, ahol a kis Nicolas nyaralását nézhettük meg. Ellátogattunk a szarvasi Erzsébet-ligetbe valamint megtekintettük a Vízi Színházat is.
A nyári melegben elmaradhatatlan volt a napi fagyizás, jégkrémezés. Több alkalommal sütöttünk gofrit és közös gyümölcssaláta készítés is volt. Július 9-én bográcsozhattunk a Községi Könyvtár udvarán, melyet a Csabacsűdi Szlovák Kör és a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat által rendezett Kemencésnapi programok követtek.
Az ebéd elfogyasztása után a csendes pihenő idején valamilyen animációs- vagy rajzfilmet vetítettünk, társasjátékoztunk, fémépítőztünk, vagy lehetőség volt az iskola számítástechnika termében tölteni az időt.
Összességében elmondható, hogy nevelőink és diákjaink jó hangulatban és tartalmasan töltötték el ezt az öt hetet.