A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola ötödik, hatodik és hetedik osztályából tíz tanuló és egy kísérőtanár vehetett részt az „Iskola a természetben–Ismerd meg gyökereidet” elnevezésű erdei iskolában, a szlovákiai Hronecen 2015. október 11-18 között. A tábor a Magyarországi Szlovákok Szövetsége szervezésében és finanszírozásával valósulhatott meg, immáron tizedik alkalommal.
A program fő célja, hogy elősegítse a szlovák nyelv használatát, megismertesse a gyermekekkel Szlovákia szépségeit, nevezetességeit, motiválja a szlovák nyelv tanulását. Iskolánkon kívül, ebben a negyedik turnusban, Bükkszentkeresztről, Tardosról, Nézsáról, Lucfalváról, Nőtincsről összesen 57 fő szlovák nyelvet tanuló gyermek vett részt. Hronecre október 11-én késő délután érkeztünk meg, ahol a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke, Egyedné Baránek Ruzsenka fogadott bennünket. Az elszállásolás és a vacsora után a gyerekek egymással és a festői környezettel ismerkedtek.
Másnap, hétfőtől megkezdődött a munka. Minden nap hétkor volt a „budíček” (ébresztő). A reggeli után 5 tanóra volt szlovákiai tanárokkal, természetesen szlovák nyelven. A gyerekeket négy kiváló szaktanár tanította: Iveta, Linda, Peter, Vilo. A szlovák nyelvórákon különböző társalgási témákat dolgoztak fel, melyek nagyban elősegítik a nyelvvizsgára készülő tanulókat is, valamint minden nap szlovák dalokat is tanultak. Délutánonként különböző foglalkozások voltak, s a nagy esőzések ellenére jutott idő egy kis focizásra, valamint bemászhattunk a medve barlangjába is. Volt mozizás a klubteremben, melynek keretében egy szlovák mesén alapuló filmet tekintettünk meg. Ellátogattunk a Besztercei-barlangba, ahol volt szerencsénk denevérrel is találkozni, annak ellenére, hogy a hidegebb idő beálltával húzódnak be, akkor azonban igen nagy számban. Hatalmas élmény volt a Chopok csúcsára szervezett kirándulás, melyre négy személyes nyitott és 12 személyes zárt lanovkával jutottunk fel. Ott még az égiek is kegyesek voltak hozzánk, így megcsodálhattuk a táj szépségét és az elmaradhatatlan közösségi oldalakra szánt fotók is elkészültek. Besztercebányán egy folklórfesztivál gálaprogramján élvezhettük a szlovák népi kultúrát.
Vacsora előtt, minden nap, a tanárnők gyakoroltatták a nap aktuális témájának szavait. Esténként, vacsora után, a klubteremben a gyerekek az animátorok vezényletével játékokat, táncokat tanulhattak.
A zárónapon, október 17-én, a gyerekek rövidített tanórákon játékos formában búcsúztak el egymástól, s a szlovákiai pedagógusok oklevéllel, és egy kis apró ajándékkal jutalmazták meg a legaktívabb tanítványaikat. Iskolánkból Rácz Tímea hatodik osztályos tanuló „zsebelte” be ezt az elismerést.
Nagy izgalmak közepette került sor a teszt megírására, melynél a csabacsűdiek közül Szabó Zoltán hatodikos tanuló ért el kimagasló eredményt. Az ő oklevele is díszíti faliújságunkat. Az iskola többi tanulója is nagyon szépen teljesített, hiszen, ha érdemjegyet adtunk volna dolgozatukra, jelessel jutalmaztuk volna őket is. Így ők is megérdemlik, hogy nevüket megemlítsük. Tehát a táborban részt vevő tanulóink: Juhos Liliána, Gurszki Fruzsina, Gyulai Henrietta, Kusnyar Zita, Rácz Tímea, Szabó Zoltán, Szakács Kamilla, Szász Róbert, Sztraka Martin, Szenkó Péter.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy az „Iskola a természetben–Ismerd meg gyökereidet” erdei iskola sikeres volt, mindannyian jól éreztük magunkat, sokat tanultak nem csak a gyermekek, hanem a pedagógusok is. A tábor nagyban hozzájárult a tanulók identitástudatának erősödéséhez, a nyelvi kompetenciák fejlesztéséhez, a szlovák nyelvvizsgára való felkészüléshez, és motiváló hatással van az iskola valamennyi tanulójára, hiszen legtöbben szeretnének ilyen lehetőséget kapni. Hálás köszönet illeti a Magyarországi Szlovákok Szövetségét, annak elnök asszonyát, Egyedné Baránek Ruzsenkát a színvonalas szervezésért, és nem utolsó sorban a finanszírozásért. Ezúton köszönjük a csabacsűdi szlovák önkormányzat anyagi támogatását, melynek segítségével utazásunk költsége oldódott meg.
Hronec 2015 |