A Magyar Kultúra Napja a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában

2016. január 22-én ismét részesei lehettünk a programnak. Idén Szarvasról vezényelte a szavalatokat Jordán Tamás, hiszen a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara és Szarvasi Gyakorló  Általános Iskolája  és Gyakorlóóvodája, illetve  a Cervinus Teatrum adott otthont a rendezvénynek.

Diákjainkkal az iskola aulájában gyülekeztünk, ahol már korábban kivetítettük a program előkészületeit, próbákat és a köszöntőt. 10 órakor, a harmadik kongatás után kezdődött a közös szavalás. Először a Himnusz első versszakát, majd a Nemzeti dalt szavaltuk közösen, végül a Szülőföldem szép határa című vers soraival zártuk a programot, így kapcsolódva a több ezer határon belüli és határon kívüli szavalóhoz.

A magyar kultúra napja alkalmából további program várta délután a tanulóinkat. Az Eötvös József Művelődési Házban a Filharmónia által szervezett koncert részesei lehettünk, melyen híres mese- és filmzenéket mutattak be diákjainknak az Alföldi Quartett művészei. A vonósnégyest kivetített képek és filmrészletek kísérték, így igazán tartalmas előadásban lehetett részük a tanulóknak.

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.