A XXXV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron jártunk

A XXXV. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásáron jártunk

„Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és a moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében. /tanchaztalalkozo.hu/”

A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola citerásai, a köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok NTP-KKI-B-15 nyertes pályázat keretén belül, 2016. április 03-án Budapestre utazhattak, ahol részt vehettek a Táncház Egyesület által szervezett országos rendezvényen.

A nap fergeteges programjai minden résztvevő számára feledhetetlen élményt nyújtott. A legemlékezetesebb események bizonyára a csabacsűdi zenészekkel és a szarvasi táncosokkal való közös tánc és éneklés marad, de izgatottan figyeltük a „Páva Pillanatok” élő perceit és a „Tágasságot nekünk is” citerás-énekes produkcióit.

Örülünk, hogy ragyogószemű, boldog gyerekekkel tértünk haza.

Hruskáné Hajdú Emese

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.