Kemencés napon vettünk részt

A Csabacsűdi Szlovák Kör 2016. szeptember 14-én kemencés napot rendezett a községi könyvtár területén található közösségi udvarban, melyre 14 órától gyülekeztek a vendégek. Lestyan Katalin tanárnő megnyitó beszédét követően iskolánk diákjai rövid műsorral örvendeztették meg az egybegyűlteket. A 6. osztályos tanulók citera kísérettel énekelték el a szlovák himnuszt. Az előző tanévben az országos versenyen kiváló minősítésben részesített Magyar Botond adta elő versét, ezután Szabó Alexa következett aki szintén egy verssel kápráztatta el a közönséget. Őket követték a 4. osztályos tanulók, akik citera játék kísérete mellett adtak elő szlovák dalokat. A fiatal generációt az idősebbek követték. A Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör szintén szlovák dalokat adott elő. A délután kötetlen beszélgetéssel, közös étkezéssel, kemencés ételek kóstolásával ért véget.

A tanulókat Hruskáné Hajdú Emese készítette fel, ezúton is köszönjük munkáját.

Köszönjük szépen a szervezőknek a meghívást.

Találkozunk jövőre újra ugyanitt.

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.