A Magyarországi Szlovákok Szövetsége meghívására, 2023. július 30-án, a csabacsűdi Kispacsirták nyolc fős csoportja fellépett a Magyarországi Szlovákok 27. Országos Folklórfesztiválján, Bánkon. A rendezvény gyermek műsorában azok vettek részt, akik a tavaszi „Slovenské Spievanky a veršovačky” szlovák ének- és szavalóverseny országos döntőjén a legjobb eredményt nyújtották.
Fellépőink: Jancsó Viktória, Szenkó Enikő 8. osztály, Csillik Mónika 7. osztály, Gombár Hanna, Szeljak Hanna, Kasnyik Anita 5. osztály, Folytán Zoé, Szél Viktória 4. osztály. Kísérő pedagógusok: Lestyan Katalin, Hruskáné Hajdú Emese.
A citerások ügyesen adták elő a Szarvas környéki szlovák dalcsokrot, mely egy színpadi szlovák ének-zene óra keretébe lett bemutatva. A gálaműsor egy hangulatos „Esküvői képek” című résszel zárult, melyben a szlovák és magyar táncegyütteseken túl, spanyol és török táncosokat láthattunk. Mindenkinek nagyon tetszett a tó fölötti színpad hangulata és a Bánki tó természeti szépsége.
Köszönjük szépen a szervezőknek a meghívást és a pályázati lehetőséget, a Csabacsűdi Szlovák Körnek az utazási támogatást!
Bánkon citeráztunk
Álláshirdetés
V. Szlovák népismereti hagyományaink nyomán
2023. június 19-23. között lelkes táborozókkal telt meg a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola kisiskolai épülete. 30 gyermek 3 oktató és 3 diákmentor segítségével 5 napon át ismerkedhetett a népi mesterségekkel, szlovák népdalokkal, citerával és egyházi dalokkal. A különböző foglalkozások naponta 8-16 óráig tartottak, melyet mesterségekhez köthető szlovák nyelvű dokumentumfilmek színesítettek. A napi program agyagozással, szövéssel-fonással, batikolással, tojás írókázással és motívumok rajzolásával telt. Közben szlovák énekkel és citerazenéléssel, templomlátogatással lett teljessé a heti program. Nap végére a gyerekek megcsodálhatták egymás kézműves munkáit. A hét lehetőséget nyújtott a szlovák nyelv gyakorlására, hagyományaink megismerésére, nemzetiségi szokásaink átadására, népművészeti és népzenei ismereteink bővítésére.
A tábor a nemzetiségi táborok 2023. évi költségvetési támogatása által kiírt pályázatból valósult meg: NTAB-KP-1-2023/1-000176.
Köszönjük szépen a gyerekeknek, az oktatóknak, és minden tábori segítőnek az aktív munkát, segítségnyújtást!
TÁJÉKOZTATÁS NYÁRI ÜGYELETRŐL!
Intézményünkben nyári ügyeletet tartunk a következő időpontokban:
2023. július 05. (szerda) 09:00-13:00
2023. július 19. (szerda) 09:00-13:00
2023. augusztus 02. (szerda) 09:00-13:00
2023. augusztus 16. (szerda) 09:00-13:00
Elérhetőségeink:
06-66/219-602
06-30/284-40-24
iskolacs@szarvasnet.hu
Ballagás és tanévzáró ünnepély
2023. június 17-én a ballagó diákok az iskola feldíszített folyosóin, termein vonultak végig osztályfőnöküket és igazgató urat követve, egymás vállaira téve kezüket. Vállukon tarisznya függött, amelyben az iskolánk dala, pogácsa, aprópénz, ceruza és só kapott helyet. A tanulók életében ez a nap szimbolikus jelentéssel bír, hiszen iskolájuk mellett a gyermekkoruktól is búcsút vesznek, és ha visszagondolnak az elmúlt nyolc esztendőre biztosan találnak majd benne valami szépet, fontosat. Olyan emlékeket, amikre csak az osztályközösség emlékszik vissza, olyan vicces megnyilvánulásokat, amelyekre ha később visszagondolnak is mosolyt csal az arcukra. Végzős diákjaink várták már ezt a napot, hiszen ezzel véget értek számukra az általános iskolás évek, melyet sok szép eredménnyel zártak. Reméljük, hogy szívükben hálával és köszönettel léptek ki iskolánk kapuján.
A ballagó diákoktól a testvérosztály nevében Szél Viktória 4. osztályos tanuló köszönt el. A 7. osztályból Csillik Mónika búcsúzott el a nyolcadikosoktól. Kanyik Vanda végzős tanuló köszönt el az iskolától és dolgozóitól osztálya nevében, majd közösen megköszönték szüleiknek az évek alatt nyújtott támogatást és biztatást. Végezetül vicces történeteket meséltek az elmúlt nyolc évből. Molnár József köszöntő beszédét követően, Sutyinszky Zoltán igazgató úr az iskola nevében elköszönt a diákoktól, és útravalóul egy kis könyvvel ajándékozta meg őket. A 2. osztályból két tanuló, Oncsik Fanni és Kisházi Mia egy közös verssel tisztelte meg a ballagókat.
Igazgató úr a tanévzáró beszédében megköszönte a diákoknak, pedagógusoknak és az iskola dolgozóinak egész éves munkáját, majd a tanév folyamán történt fejlesztésekről is szót ejtett. Kiemelte intézményünk citera csoportjának tagjait, akik a tanév során nagyon sok fellépésen mutatták meg tudásukat. Visszaemlékezett az elmúlt nyolc évre és kérte a búcsúzókat, hogy próbálják ők is felidézni az emlékezetes pillanatokat, programokat és a vidám együttléteket.
Köszöntő beszédének végén kitért arra, hogy körünkben van két személy, Nagy Sándorné és Kasziba Árpádné, akik a végzősökkel egy időben lépik át utoljára az iskola küszöbét. Ők a nagybetűs élet egy új szakaszába fognak lépni, hamarosan megkezdik nyugdíjas éveiket. Igazgató úr és Molnár József polgármester úr is egy-egy csokor virággal köszönte meg sokévi munkájukat és az együtt töltött éveket.
Az ünnepségen a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók jutalmazása is megtörtént. A nevelőtestület határozata alapján elismerő oklevélben Kasnyik Vanda, Pavlovics Zoé, Seres Botond és Szenkó Enikő részesült. Továbbá több tanuló vehetett át az ünnepségen vagy az osztálytermében egész éves munkájáért oklevelet és jutalomkönyvet. Magyar Tamás lelkész úr is elköszönt a végzős tanulóktól és mindenkit szeretettel meghívott a tanévzáró istentiszteletre.
A Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület és a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola által alapított pedagógus elismerést az idei évben Nagy Sándorné Erzsike néni és Sutyinszky Zoltán igazgató úr vehette át. A díjat az a pedagógus, vagy pedagógiai munkát közvetlenül segítő alkalmazott kaphatja meg, aki kiemelkedően, példaértékűen tevékenykedik diákjaink előrehaladásáért, az iskola értékeinek megőrzéséért.
Végezetül minden tanuló átvehette az osztálytermében a jól megérdemelt bizonyítványát. Ezzel a 2022/2023-as tanév szorgalmi időszaka lezárult.
A tantestület nevében kívánunk minden diáknak kellemes nyári szünetet és jó pihenést!
Bolondos búcsú az iskolától
A nyolcadik osztályosok a sokévnyi tanulást követően végre nyugodtan bolondozhattak. Hagyományokhoz híven idén is bolondballagással búcsúztak az iskolától a végzős diákjaink. Osztályfőnökük vezetésével bejárták intézményünk termeit és a település több pontját. Volt bohóc, vagány motoros lány, apáca, tanár, nagymama, közmunkás, tini lány és volt egy trio beöltözés, csók, házasság és halál formájában.
2023. június 17-én szombaton végleg elbúcsúznak iskolánktól a tanulók.
Életre kelt mese
Iskolánkban évek óta hagyomány, hogy a nyolcadikosok búcsúzóul a „kisiskola” beton kerítésérére rajzot készítenek, így tettek most is. A betonfalra az Aladdin című rajzfilmből kerültek fel mesefigurák. A remekmű több napon keresztül készült, ezzel egy újabb gyönyörű alkotás díszíti kisiskolánk udvarát.
A mű elkészülését Mariann néni segítette és irányította.
Gratulálunk az alkotáshoz!
„A ma különleges pillanatai lesznek a holnap emlékei.”
(az Aladdin című rajzfilmből)
Közlekedj biztonságosan! – Kerékpártúra Szarvasra
Intézményünkben az idei tanévben Csorbáné Dávid Ivett rendőr törzsőrmester készítette fel tanulóinkat a biztonságos közlekedésre. A program zárásaként 2023. június 08-án délelőtt a felsős tanulók kerékpártúrán vettek részt. A gyerekeket a szarvasi Honvédelmi Sportközpontban izgalmas programok várták. Kipróbálhatták a lézerlövészetet, légfegyveres lövészetet, íjászatot és a BlazePod reakciófejlesztő játékot, ami segíti a periférikus észlelést és növeli az állóképességet, valamint fejleszthető vele a reakció készség.
Mindenki nagyon jól érezte magát és sok új élménnyel gazdagodtak tanulóink. Köszönjük a lehetőséget.
Meghívó
A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola végzős diákjai és nevelőtestülete szeretettel meghívják Önt 2023. június 17-én 9 órától tartandó ballagási és tanévzáró ünnepségükre.
Porubcsánszki Zalán eredménye
2023. május 15-én megrendezésre került a VII. Nádudvari Gasztro Kupa országos nyílt Kick- Box verseny, melyen 32 klub 247 versenyzője indult. A CONTACT K.T.H.E színeiben egyéni WAKO pusztakezes formagyakorlat kategóriában Cadet I. korcsoportban Porubcsánszki Zalán 4. osztályos tanuló 3. helyezést ért el.
Gratulálunk Zalánnak!












