Petőfi Sándor nyomában – HAT–KP-1-2022/1-001372

A Határtalanul program keretében (HAT–KP-1-2022), az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő finanszírozásával május 29-én reggel elindultunk, hogy 5 csodálatos napot töltsünk Erdélyben.
Először Nagykárolyba álltunk meg, ahol körbe sétáltuk a Kárpát – medence egyik legszebb kastélyát, a Károlyi kastélyt, ezután a város központjában tettünk egy sétát, ahol megnéztük Petőfi Sándor szobrát. A séta során az Aranyszarvas fogadót is megkerestük, ahol először pillantotta meg Petőfi Sándor Szendrey Júliát. Nagykároly után Nagybányára utaztunk, itt Szent István tornyát, illetve a főtéren álló Erzsébet házat is láttuk. A nap végén elértünk első szálláshelyünkre, Koltóra. Nagy örömmel és kedvességgel vártak már bennünket.
Kedden első megállónk a Teleki kastélyban berendezett Petőfi Emlékmúzeum volt. A délutáni órákban Kolozsvárra utaztunk. A séta során megkerestük Mátyás király, valamint Bocskai Isvtán szülőházát, illetve az egykori Biasini szállodát. A nap folyamán Marosvásárhelyre is ellátogattunk, ahol megcsodáltuk a Kultúrpalotát kívülről és a régi városházát. A séta után elfoglaltuk második szállásunkat Nyárádszeredán.
Szerdai első úticélunk a Bem József Általános Iskola volt Újszéken. Bemutattuk iskoláinkat egymásnak, majd egy barátságos focimeccsen vettünk részt. Az intézmény látogatása után Kőrispatakra vettük az irányt. Itt betekintést nyertünk a szalmakalap készítés rejtelmeibe. A bemutató keretein belül megismertük a szalmakalap készítés folyamatát, illetve sajátkezűleg mindenki angyalkát, csillagot készített. A nap utolsó állomása Szovátán a Medve– tó volt. A séta során érdekes só alakzatokat és kitüremkedéseket láttunk.
Csütörtökön Farkaslakán jártunk Tamási Áron sírjánál, majd ezt követően a Bögözi református templomot néztük meg. A nap folyamán Székelykeresztúron és Fehéregyházán is megálltunk, ahol Petőfi Sándor emlékművénél leróttuk tiszteletünket, koszorút helyeztünk el. Itt még nem ért véget a látnivaló. Segesváron megtekintettük a híres óratornyot, középkori templomokat és végigmentünk a híres, fából készült fedett diáklépcsőn is.
Az utolsó napon megmásztuk a Déva várához vezető meredek hegyi utat. A hegymászás után fájó szívvel indultunk haza, hiszen nagyon jól éreztük magunkat és gyönyörű helyeken jártunk.
Köszönjük a lehetőséget.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Cirkuszban jártunk

Intézményünk 8. osztályos diákjai 2023. május 24-én a Lázár Ervin Program keretében „A sztyeppe illata” című cirkuszi előadáson vettek részt Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban.

Az műsor során a csodás artisták mellett a lovak is birtokba vették a sztyeppék világát, ezzel megidézve a vándorló népek ősi sámán világát. A Fővárosi Nagycirkusz amolyan óriás varázsjurtává vált, ahol megelevenedett a türkmén, magyar, mongol, ukrán és üzbég művészek segítségével a természet ősi elemeihez visszanyúló csodálatos mesevilág, amiben még a föld, a víz, a tűz, a szél, az állatok és a növények is tisztelve voltak és misztikum övezte azok erejét.

A sztyeppe illata című előadás a lovascirkusz és az artista showk világát idézte meg.

A gyerekek és kísérőik is egy színvonalas műsort tekinthettek meg, kellemes napot tölthettek együtt.

Köszönjük a lehetőséget!

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Vizsgabál 2023. 

2023. május 23-án, kedden délután megrendezésre került a SZILVER Alapfokú Művészeti Iskola éves társastánc vizsgabálja. A gyerekek a tanévben tanult koreográfiákat mutatták be a Csabacsűdi Eötvös József Művelődési Házban, melyek között szerepelt angol és bécsi keringő, rumba, cha-cha-cha, jive és még kacsatánc is. Az eseményen Gál Viktória és Hajdú Viktor versenytáncosok szórakoztatták a nézőket, akik különbféle társastánc típusokat mutattak be.

A tanulók felkészítője Farkas Boglárka, aki a SZILVER Alapfokú Művészeti Iskola tánctanára.

Köszönjük szépen a felkészítést és a színvonalas műsort.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Gerendási Szlovák Emlékház Átadási Ünnepség

Iskolánkból 2 fő tanuló, Nagy Ramira és Szeljak Hanna 2023. május 19-én, Gerendáson a Gerendási Szlovák Emlékház rekonstrukciójának átadó ünnepségén vett részt.
Az ünnepi műsor keretén belül szlovák verssel színesítették a programot. Békés vármegye szinte összes szlovák lakta településéről érkeztek vendégek. A rangos vendégek között jelen volt Paulik Antal úr az Országgyűlés Szlovák szószólója, Dr Egyedné Baránek Ruzsenka, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnökasszonya.
A lányok felkészítője Lestyan Katalin pedagógus volt, aki a rendezvényen két nyelven konferált.

Képek 

Posted in Egyéb | Leave a comment

„A füstérzékelő életet menthet” – jubileumi alkotói pályázat

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2023-ban immáron tizedik alkalommal hirdette meg alkotói pályázatát. A pályázat célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzvédelem fontosságát, a lakástüzek megelőzését. A pályázaton az alkotások központi témája a füstérzékelő volt. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem jelentőségét hangsúlyozó művel lehetett bemutatni.
Iskolánkból több diák is részt vett a pályázaton, köztük Porubcsánszki Zalán, aki a területi versenyen, saját korcsoportjában első helyezést ért el, ezzel bejutva az országos döntőbe. Szívből gratulálunk neki, és reméljük, hogy az országos versenyről is ilyen eredménnyel térhet majd haza.
2023. május 26-án Bíró Zoltán a Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltó alezredese az iskolánk aulájában személyesen adta át Zalánnak az első helyezésért járó díjat, egy ajándékcsomagot. Beszédében külön felhívta tanulóink figyelmét arra, hogy milyen fontos az, hogy időközönként foglalkozzunk ezzel a témakörrel is. Továbbá tájékoztatást adott arról is, hogy a közelgő gyereknap alkalmából a szarvasi laktanya nyitott szertárnapot tart 2023. május 28-án vasárnap.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

346124971_6172164929541598_6086740521692081798_nKépek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Bábszínházban jártunk

A Csabacsűdi Könyvtár- Közösségi és Információs hely meghívására bábszínházba látogattunk.

A Kacagó Bábszínház Petőfi Sándor János Vitéz című előadását tekinthettük meg 2023. május 17-én délelőtt. Az 1-4. osztályos tanulóink egy hangszeres-énekes ráhangolón vehettek részt, mely után megismerkedhettek a mese szereplőivel, a bábokkal.

A látványos paraván, a bábok, a meseszerű, színes háttér, a megszólaló gyermekdalok, a vidám előadásmód, mindenki figyelmét lekötötte. A mese történetét a gyerekek felhasználhatják majd az ötödik osztályos magyar irodalmi tanulmányaik során.

 Köszönjük szépen a könyvtárnak a meghívást!

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Békéscsabai Tankerületi Központ Helytörténeti Versenye

A Békéscsabai Tankerületi Központ Történelem Munkacsoportja a 2022-2023. tanévben is meghirdette a helytörténeti versenyét az illetékességi területéhez tartozó általános iskolák számára. A versenyre 1 intézményből 1 csapat jelentkezhetett. Iskolánkat Birghoffer Kinga, Mizik Regina és Nagy Ramira 6. osztályos tanulók képviselték. A verseny két fordulóból és egy döntőből állt. A lányok igen sokat dolgoztak, készültek a hónapról hónapra érkező feladatok megoldásán, aminek aztán meg is lett a gyümölcse. A „Csabacsűdi Diákok” csapat bejutott a döntőbe, amit 2023. május 12-én, Békéscsabán rendeztek meg a legjobb eredményt elért csapatok számára. A helyszínen 10 csapat mérhette össze tudását, ahol intézményünk tanulói voltak a legfiatalabbak. A döntőben az előzetesen már beadott díszpolgári javaslatot és fényképeket kellet bemutatni egy prezentációban, illetve egy tesztet kellett kitölteniük egy kiállításról, melynek címe: Pesttől Aradig, Eufóriából – Letargiába. A lányok 8. helyezettek lettek, de rendkívül büszkék vagyunk rájuk, hiszen mindvégig kitartóan, szorgalmasan teljesítették a feladatokat. A vetélkedő kiváló alkalom volt arra, hogy a fiatalok tapasztalatot szerezzenek, kipróbálhassák magukat szokatlan szituációkban, így az elkövetkezendő években már rutinos résztvevői lehetnek hasonló megmérettetéseken.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Virágok ültetése a Trefortban

Tavasszal felébred téli álmából a természet, tarka virágok nyílnak, amiknek színes pompáját egész nyáron át lehet csodálni. A szülők támogatásából iskolánk ablakai és virágosládái megteltek gyönyörű virágokkal. A csodaszép, színes virágok szemet gyönyörködtető látvány nyújtanak. Bízunk benne, hogy sokáig díszítik majd iskolánk ablakait.

Hálásan köszönjük a támogatást!

„A tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet.” /Reginald Heber/

341649915_1886071221768931_6378389608226133961_n 341652512_1420230272144765_5282511406028000553_n 342639084_850541756777754_8571984801255627949_n 343106034_132888696429759_3731654199804276682_n 346096318_958222991880357_1647027462556420317_n 346096727_656069113199948_6290475686931311683_n 346097184_1267715387479215_5356917693502544301_n IMG_20230511_152259 IMG_20230511_152532_1 IMG_20230511_152551 IMG_20230511_152728_1 IMG_20230511_152824 IMG_20230511_152844 IMG_20230511_152902

Posted in Egyéb | Leave a comment

Május 10. – Madarak és fák napja

Herman Ottó, a sokoldalú magyar tudós javaslatára 1906 óta a természet ünnepeként tartjuk számon május 10-ét. Iskolánk tanulói a nap folyamán betekintést nyerhettek a madarak és fák szerepének fontosságába. Az alsósok interaktív feladatokat oldottak meg, videókat néztek, verseket és népdalokat gyűjtöttek a világnap alkalmával. Megtanulhatták, miért fontos óvni a fákat, miért kell vigyázni a madarakra. A felsős évfolyam az aulában képeket tekinthetett meg különféle madárfajokról.

Az iskola diákjai a délután folyamán a két épülethez tartozó, parkosított udvaron is megtekintették a növényeket, élővilágot. A közeli parkban megcsodálhatták az odujukból éppen előbújó kisrigókat is.

“Szeresd fiam a madarat,

Légy mindig barátja!

Rossz ember az, hidd el, aki

A madarat bántja!”

(Pósa Lajos)

20230511_092306 345912233_994486648210324_5019787469699961352_n

Posted in Egyéb | Leave a comment

MTMSZ Magyar Bajnokság

A 2003-ban alakult Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége (MTMSZ) az amatőr táncosoknak nyújt színvonalas versenyzési lehetőséget igazságos bíráskodással. Iskolánk 2 tanulója Szél Vivien és Szél Viktória 2023. május 06-án Soroksáron magyar bajnokságon vettek részt. A lányok nagyon szép eredményeket értek el. Mindketten tovább jutottak a 2023. június 18-án megrendezésre kerülő WDA Nemzetközi versenyre.

Eredmények:
Szél Viktória:
1. helyezés: gyerek szóló kategória, gyerek duó, minidíva

Szél Vivien:
1. helyezés: Shots junior csapat
5. helyezés: junior duó
Gratulálunk tanulóinknak.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment