Versmondó verseny az iskolánkban

A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola 2019. április 2-án hagyományaihoz híven megrendezte az iskolai versmondó versenyt. A gyermekek nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre. Színvonalas versekkel által ki a szüleik, tanítóik, diáktársaik és persze a zsűri tagok elé. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, mivel a verseket mindenki legjobb tudása szerint adta elő. Voltak akik örültek a helyezésnek, de olyanok is akik szomorkodtak. Őket pedagógusaink vigasztalták azzal, hogy a szereplés is nagy siker, és egy-egy ilyen apróbb kudarcélmény ne szegje kedvüket . “A csoda nem a vers, hanem az őt befogadó gyerek. A csoda a kapcsolat. A csoda az adomány, ami a költészet.”

(L.Békési Júlia)

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

„Vizet mindenkinek!”

„Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.” Antoine de Saint-Exupéry

A víz világnapja évente ismétlődő esemény, melyet 1993 óta minden év március 22-én tartanak meg. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.
A 2019. évi mottó:
„Vizet mindenkinek!”
A programok, pályázatok és akciók arra ösztönöznek, hogy tudatosítsuk magunkban nap, mint nap azt a nyilvánvaló tényt, hogy a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog.
Intézményünkben egész nap videókkal, képekkel hívtuk fel a gyermekek figyelmét a víz nélkülözhetetlenségére. Zárásként iskolánk minden tanulója és dolgozója kék felsőben, „csepp” alakot formálva, egy buzdító vers felolvasásával tette szebbé a napot.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Értesítés nyílt órákról

Tisztelt Szülők!

Ezúton értesítjük, hogy Sutyinszky Zoltán intézményvezető úr és Blaskó Péterné pedagógus nyílt órai egyéb elfoglaltság miatt más időpontban kerülnek megtartásra.

Blaskó Péterné: 2019. március 25-én, hétfő 5. óra helyett 2019. március 26-án, kedden 4. órában (10:55 – 11:40), matematika óra, 2. osztály

Sutyinszky Zoltán: 2019. március 27-én, szerda 1. óra helyett 2019. március 29-én, pénteken 5. órában (11:50 – 12:35), környezetismeret, 4. osztály

Megértésüket köszönjük!

Csabacsűd, 2019. március 22.

Tisztelettel

Sutyinszky Zoltán
intézményvezető

Posted in Egyéb | Leave a comment

Online is intézhető lesz az általános iskolai beiratkozás

A szülők 2019 áprilisában már választhatják a gyermek általános iskolai beiratkozásakor az online ügyintézés lehetőségét, amelynek során az adatokat a KRÉTA rendszer felületén, vagy a https://eugyintezes.e-kreta.hu weboldalon történő regisztráció után otthonról is kitölthetik. Az online jelentkezést követően az intézményben már csak a szükséges igazolásokat és a lakcímkártyát kell bemutatni, ami sokkal gyorsabbá és kényelmesebbé teszi az adminisztrációt.
A közeljövőben elektronikussá válik további számos, általános és középiskolai tanulmányi ügy kezelése is, amelyek így személyes jelenlét nélkül bárhol, bármikor elérhetővé válnak, megkönnyítve a szülők és az iskola közötti kapcsolattartást. Continue reading

Posted in Egyéb | Leave a comment

Szlovák ételek bemutatója

A haladó citerások részt vettek a XIV. Hagyományos Ételek Bemutatóján 2019. március 16-án, Csabacsűdön, az Eötvös József Művelődési Házban. A színpadi fellépésüket követően a szlovák önkormányzat elnöke gratulált a Kispacsirta citeracsoportjának, amiért a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Örökség Serleg elismerését adományozta a „Példamutató hagyományápolásáért.”

Köszönjük a rendezőknek a változatos szlovák ételek bemutatását és a meghívást.

képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Március 15-i megemlékezés

Iskolánk 2019. március 14-én délután, az Eötvös József Művelődési Házban, Csabacsűdön tartotta az 1848/49-es Forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett megemlékezését. A rendezvényen diákjaink adtak elő műsort, melyben versekkel, idézetekkel, dalokkal elevenítették fel az 1848. március 15-én történt eseményeket.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Mókás Fizika

Iskolánk felső tagozatos diákjai 2019. március 13-án, Szarvason a Cervinus Teátrumba egy interaktív kiállításon vettek részt. A kiállításon a fizika legérdekesebb jelenségeit különleges eszközök segítségével interaktív módon mutatták be. A gyerekek maguk csodálhatták meg a mindenben benne rejlő természeti jelenségeket. Kipróbálhattak fizikai törvényszerűségeken alapuló és logikai gondolkodást igénylő játékokat is. Megismerhették a mindennapokban használt eszközeink működéseinek, törvényszerűségeinek könnyen érthető magyarázatát. A tanulók nagyon jól érezték magukat.

Köszönjük a Szülők Közössége anyagi támogatását.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Szegedi Látványszínház előadása

Iskolánkban 2019. március 13-án előadást tartott az alsó tagozatos diákok részére a Szegedi Látványszínház „Rosszcsont Nyuli és az óriás csibe” című meséjével. A történet felhívja a figyelmet az egymásnak történő gyors segítségnyújtásra, a feltétel nélküli szeretet és a levegő szennyezés elkerülésének fontosságára. Az előadás fő eleme az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a környezettudatos életmód megszerettetése a gyermekekkel, zenés formában.

Köszönjük a Szülők Közössége anyagi támogatását.

Köszönjük a színvonalas előadást!

képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Szakma Sztár Fesztiválon vettünk részt

2019. április 12-én a hatodik és hetedik osztályos tanulóink kísérőikkel Budapestre utaztak a Szakma Sztár Fesztiválra, mely idén XII. alkalommal került megrendezésre a Hungexpo Vásárközpont F, G és D pavilonjában.

A fesztivál célja a fizikai szakmák népszerűsítése a fiatal pályakezdők körében. A látogató diákok szakmai tárlatvezetésen vehetnek részt, valamint az egyes szakmák standján a nekik szóló feladatokban saját maguk is kipróbálhatták tehetségüket.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat a nap folyamán. Reméljük, hogy jövőben is részt tudunk venni hasonló rendezvényeken.

Köszönjük a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, hogy lehetővé tették diákjainknak a rendezvényen való elutazást és részvételt.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Szakmai előadás Gyarmathy Évától

Iskolánk néhány kollégája 2019. március 11-én, Kondoroson a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény ifjúsági termében szakmai előadáson vettek részt, melyet a Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium szervezett meg.

Az előadást Gyarmathy Éva, klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa és a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója tartotta. Gyarmathy Éva különleges helyzetű tehetségekkel foglalkozik.

Posted in Egyéb | Leave a comment