Monthly Archives: május 2018
26. Csabacsűdi Gyermeknap
2018. május 19-én került megrendezésre a 26. Csabacsűdi Gyermeknap a Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület szervezésében. Az alkalomra nagyon sokan kilátogattak a környező településekről is, ezen kívül még Orosházáról és Hódmezővásárhelyről is érkeztek vendégek.
„TechCsajok” rendezvényen jártak tanulóink
A „TechCsajok” rendezvénysorozatot 2017-ben indította a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara. A rendezvény célja, hogy fiatal női középiskolás tanulók körében népszerűsítse a műszaki, informatikai és természettudományi tanulmányi lehetőségeket, mivel ez középtávon hozzájárulhat a szakemberhiány mérsékléséhez.
Madarak és fák világnapja
Több, mint száz éve már, hogy május 10-én van a Madarak és fák világnapja. Iskolánkban diákjaink ezen alkalomból madarakról illetve fákról készült képeket nézegethettek szünetekben a kivetítőn. Ezen kívül környezet- és természetismeret órákon sokat beszélgettek nevelőikkel a madarak és fák … Continue reading
“Spievanky a veršovačky” Szlovák ének és szavalóverseny 2018.
A Magyarországi Szlovákok Szövetsége, (Zväz Slovákov v Maďarsku), immáron 22. alkalommal szervezte meg az országos szlovák népdaléneklés, vers- és prózamondó versenyét, melynek 2018. május 10-én Kardos adott helyet.
Kirándulás a Rám- szakadéknál
2018. május 4-én intézményünk második, negyedik és nyolcadik osztályos tanulói a Rám- szakadéknál kirándultak.
Diákolimpia többpróba atlétika verseny Szarvason
2018. április 26-án Szarvason került megrendezésre a Diákolimpia körzeti többpróba atlétika verseny, melyen 6 iskola képviseltette magát. Intézményünkből 48 tanuló vett részt a megmérettetésen. Négy korcsoportban indultak diákjaink, így iskolánk minden évfolyamon indított lány és fiú csapatot is. Tanulóink nagyon … Continue reading
Diákolimpia többpróba atlétika verseny Szarvason
2018. április 26-án Szarvason került megrendezésre a Diákolimpia körzeti többpróba atlétika verseny, melyen 6 iskola képviseltette magát. Intézményünkből 48 tanuló vett részt a megmérettetésen.
Szakma Sztár fesztiválon vettek részt a Csabacsűdi Trefortosok
2018. április 24-én az ötödik, hatodik és hetedik osztályos tanulóink kísérőikkel Budapestre utaztak a Szakma Sztár fesztiválra, mely idén XI. alkalommal került megrendezésre a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában.
Diákküldött-közgyűlés
A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola idei diákküldött-közgyűlését 2018. április 23-án, hétfőn tartotta. Ilyenkor tanulóink, mentoráló pedagógus segítségével összegyűjtött kérdéseit az iskola vezetése megválaszolja. A diákok tájékoztatást kaptak az iskolában folyó munkáról. Úgy gondoljuk, hogy minden kérdést sikerült megnyugtatóan megválaszolni, és … Continue reading
Közlekedési projektnap intézményünkben
Intézményünk fontosnak tartja, hogy diákjaink megtanulják a biztonságos közlekedést nemcsak a lakóhelyükön, hanem a nagyobb városokban is, akár egyénileg, akár csoportosan.