MEGLÁTOGATTUK A TÉLAPÓT! A 3. osztályosok kirándulása Nagykarácsonyba

2016. november 20-án reggel útra keltünk, hogy megnézzük, hogyan él és dolgozik a Mikulás Nagykarácsonyban.

Izgatottan nyitottunk be a Mikulásházba, ahol a Manók nagy szeretettel fogadtak bennünket. Amíg várakoztunk, hogy beléphessünk a Télapó dolgozószobájába, játszottunk és színeztünk a hangulatos várószobában. Ezután végre megpillantottuk a Télapót a kandalló mellett ülve a kényelmes foteljében! Körülötte már minden karácsonyi díszben állt, a szekrények roskadásig tömve a gyerekek leveleivel. Az íróasztalán egy nagy könyv feküdt, ebbe jegyezte be a kívánságokat. Szeretettel kérdezősködött arról, hogy honnan érkeztünk és mik a kívánságaink. Még le is fényképezkedtünk vele! Átadtunk egy hatalmas zsák játékot neki, azzal a kéréssel, hogy juttassa el azoknak a gyerekeknek, akik nagyon nagyon vágynak ilyen meglepetésre. Mivel nagyon szép őszi idő volt, megkérdeztük a Mikulást, hogy ha nem lesz hó, akkor hogyan jut el hozzánk? Megnyugtatott bennünket, hogy több zsák varázspora van, amivel behinti a szánkóját és már repül is a rénszarvasokkal, ha van hó, ha nincs, akkor is.

Elköszöntünk tőle, ő pedig arra biztatott minket, hogy továbbra is legyünk jó és szófogadó gyerekek. Boldogan vett át tőle mindenki egy Mikulásfalva feliratú kis csomagot!

Ezután a Mikulásház udvarán néztünk szét. Jót szaladgáltunk a labirintusban, majd megetettük a rénszarvasokat almával. Hogy mekkora agancsuk van, és mégis milyen félősek! Megsimogattunk több kis állatot, bekukkantottunk egy kovácsműhelybe, még a fújtatót is működtettük! Utána játszóházi foglalkozásra mentünk, ahol ötletes díszeket, képeslapot készítettünk papírból, fából. Még egy kicsit szétnéztünk az udvaron, amely teljes ünnepi díszben pompázott, – még a Télapó szánja is, – aztán elindultunk a Kultúrházba.

13 órától Kalap Jakab bábszínházi előadását izgultuk és nevettük végig, ahogy a sok-sok kutya bemutatkozott és bohóckodott nekünk. Vuk dalával búcsúzott el tőlünk, majd a színpadon még egy picit játszhattunk.

15 órától Bíró Eszter: Állati Zenés ABC koncertjét hallgattuk meg, sajnos kevés dalát ismerjük még.

Lassan besötétedett, s mi újra útnak indultunk, mostmár hazafelé. Gyorsan elrepült az idő, mert beszélgettünk, nevetgéltünk, talán kicsit hangoskodtunk is, bár volt, aki így is tudott aludni.

Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a rendhagyó kiránduláson! Köszönjük szüleinknek, hogy hulladékgyűjtéskor összefogtak és az útiköltséget összegyűjtötték.

Azért 6-án nagyon izgulunk, hogy ideér-e a Télapó!

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.