Vajon megfordult-e fejében annak az anyukának ez a jól ismert mondat, akinek 25 évvel ezelőtt az az ötlete támadt, hogy Csabacsűdön gyermeknapot szervez, nem tudom. Minden esetre az ő korosztályának unokái láthatják, láthatták azt, amit elindított.
Csodás napsütésben, nyarat idéző napon, 2017. május 20-án a Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület szervezésében került megrendezésre a 25. Gyereknap Csabacsűdön. Igazi álom vidámparkká alakult a település játszótere.
A vidám programsorozat ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Kerek Mihály alpolgármester úr és Sutyinszky Zoltán igazgató úr köszöntő szavai után alpolgármester úr átadta az e napra szóló „hatalmat” az iskolások által megválasztott diák-polgármesternek és diák-alpolgármesternek. Így már Kusnyar Zita és Szenkó Péter irányításával zajlott a faültetési ceremónia, ami a nap emlékének megörökítése céljából vált hagyománnyá.
Délelőtt tíz órától fellépések, vetélkedők színesítették a napot. Elsőként a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola „Kispacsirtái” léptek fel, s ezzel egy időben több helyszínen elindultak a megmérettetések. Ilyen volt a szellemi vetélkedő, rendőrségi vetélkedő, görkorcsolyás ügyességi verseny, az „Egy perc és nyersz” vetélkedő, aszfalt rajzverseny. A verseny dobogós helyezettjei díjban részesültek, de a többiek sem szomorkodhattak, hiszen minden résztvevő kapott ajándékot. A sokak által kedvelt milánói makarónit jóízűen majszolták a gyerekek ebédre. A szervezők a felnőttekre is gondoltak, bográcsokban rotyogó finomságokat kínáltak nekik.
Ebéd után sem fogyatkozott a programok száma. A Hársliget Óvoda Csabacsűd-Örménykút óvodapedagógusainak bábelőadása örvendeztette meg a kicsiket. Majd a Csabacsűdi iskolások és óvodások Pom pom tánc fellépése csalt mosolyt a nézők arcára.
Mi is az a Triál bemutató? Röviden összegezve: egyensúly és koncentráció a sportolóknak, lélegzetelállító, lenyűgöző és látványos a nézőknek. Ebben lehetett részünk Mucsi Norbert Triál biciklis bemutatója kapcsán.
A Szarvasi Fit Life Team Sport Egyesület apraja és nagyobbjai gyerek zumba előadásán a nézőknek is mozogni támadt kedvük az ütemes zenére.
A délutáni órákban megható pillanatokban volt részük a jelenlévőknek. Jó néhány szülő szorgoskodik gyereknaptól függetlenül is a csabacsűdi gyermekekért. Időt, pénzt, fáradságot nem kímélve tevékenykednek a közösségért. Minden évben kiválasztanak két szülőt, akiket „Gyermekmosoly-díjban” részesítenek. A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.” – mondta Jodi Lynn Picoult. A Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület az idei Gyermekmosoly díjat Bálintné Krajcsovics Krisztina és Jansik Jánosné Szeljak Enikő anyukáknak ítélte. Az ünnepi momentum után ismét a gyermekeké volt a színpad. A KI-MIT-TUD vetélkedő kapcsán részünk lehetett szavalásban, táncban és éneklésben. A szakavatott zsűri értékelte és díjazta a produkciókat.
Ekkorra még mindig nem volt vége a napnak. Sorsolások következtek. Először az újrahasznosítható anyagokból készített felajánlásokat, majd a támogatójegyeket sorsolták ki.
A 400 szeletes születésnapi tortából mindenki jóízűen falatozott. S hogy kellő mennyiségű legyen a napi energia bevitele, a vacsora sem maradt el.
Ezek után a nap még mindig magasan járt. A sztárvendég Kasza Tibor fergeteges „bulit” tartott a tini lányok nagy örömére, majd tovább lehetett mulatni az Eldorado együttes jóvoltából.
Zárásként az elmaradhatatlan tűzijáték és nosztalgia disco következett.
S hogy miért oly népszerű nem csupán a csabacsűdiek, de a környékbeliek számára is az itteni Gyereknap? A kiváló „láthatatlan” háttérmunka szülők és pedagógusok részéről, sikeres Tesco pályázat, a dicséretes szervezés következményeként olyan programok valósultak meg, melyek az idén is nagy tömeget vonzottak a településre. Kívánjuk, hogy ne csak a „jövőre veled ugyanitt” szlogenné vált filmcím jusson eszünkbe, hanem a mostani szülők unokái is részesei lehessenek az ehhez hasonló sikeres gyereknapnak. Tehát, 25 év múlva is „veled ugyanitt”.
Lestyan Katalin