A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola idén harmadik alkalommal nyújtott be pályázatot, azért, hogy 40 gyermek az Erzsébet Program keretében egy vidám hetet tölthessen el a Balaton partján. A sikeres pályázatnak köszönhetően az idei évben (éppúgy, mint az első alkalommal) Balatonberényben táborozhattak a diákok négy pedagógus kíséretével.
Július 6-án indultak el különbusszal Csabacsűdről az izgatott diákok, hogy ismét egy felejthetetlen táborozásban vegyenek részt. Az időjárás az első pár napban kedvezett a csapatnak, megmártózhattak a magyar tengerben nem is egy alkalommal. Ki is használták a jó időt, repkedtek a labdák, lebegtek a gumimatracok,és persze fogyott a naptej a tanárok hathatós közreműködése miatt. Rögtön az első estén megalapozták az egész tábor hangulatát a csabacsűdi gyerekek: tőlük nem szokatlan módon a karaoke esten vidámságot és jókedvet varázsoltak a tábor falai közé, és természetesen a barátságok is könnyebben alakultak így ki a többi táborlakóval. Külön élményt jelentett a diákoknak az éjszaka zajló verseny, a Rókavadászat, amit a csabacsűdiek nyertek meg. De nem csak ebben lett a gyerekeknek sikerélményük: a megrendezett Tábori Olimpián szintén jeleskedtek a mieink, hiszen sok arany, ezüst, illetve bronz éremmel tértek haza, és a nagyobbak a Tábori Focit is megnyerték. Ezután sajnos véget ért a kinti mókázások időszaka, mivel az utolsó két nap esett az eső. Nagyon nagy élmény volt szakadó esőben megkóstolni az Év Fagylaltját. A búcsúzás az eső miatt nem volt annyira szomorú, mintha a napsütéses strandtól kellett volna elválni, de egyet megígértek egymásnak a gyerekek: jövőre ugyanekkor ugyanitt!