Karácsonyi műsor a Csabacsűdi Szociális Otthonban

Iskolánk 2. és 3. osztályos tanulói karácsonyi műsorral kedveskedtek a Szociális Otthon lakóinak és az ott dolgozó munkatársaknak. A diákok énekeltek, mindannyian egy-egy jókívánságot mondtak el a jelenlévőknek, majd citera kísérettel is előadtak pár népdalt végül a Hull a pelyhes fehér hó című dalt is, melyet közösön énekeltek az idősekkel és az ott dolgozókkal.
Az évek óta hagyományosan megszervezésre kerülő műsor zárásaként a tanulóink az általuk készített kis karácsonyi ajándékokat nyújtották át az idős néniknek, bácsiknak.
A jelenlevők nagy szeretettel fogadták a megható műsort, tapssal jutalmazták a kis diákokat. Az intézmény vezetője, Kovácsné Molnár Katalin a műsort a kollégáival közösen elkészített meglepetés ajándék átadásával köszönte meg.
A tanulókat Surina Györgyné és Hruskáné Hajdú Emese tanítók készítették fel. Köszönjük munkájukat.

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.