Iskolánk hagyományaihoz híven 2020. január 9-én ismét megrendezte „iskolanyitogató” napját. A nagycsoportos óvodások délelőtti látogatásuk alatt sok élménnyel gazdagodtak, órákat látogattak, ismerkedtek az iskolával és a leendő tanítókkal, osztályfőnökkel. Az első és második osztályos tanulók egy-egy dallal fogadták az apróságokat, de a citerázás sem maradhatott el. Megnézték a termeket is, ahol az ovisok nagy örömmel fogadták, amikor találkozhattak testvéreikkel és ismerőseikkel.
A második osztályosok külön meglepetéssel is készültek számukra, egy hóembert kellett kiszínezniük, amit magukkal vihettek vissza az óvodába. Megnézték a tornatermet és az informatikai termet, ahol a hatodik osztályos tanulók segítségével a számítógépeken színezhettek különböző mesefigurákat.
Amikor vissza indultak az óvodába, az öröm az arcukon mindent elárult. Nagyon jól érezték magukat, elmesélték élményeiket és büszkén mutogatták egymásnak a színesebbnél színesebb hóembereket. Jövőre ezek a boldog arcok is csatlakoznak iskolánkhoz.