Adventi gyertyagyújtás a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában

Idén advent első vasárnapja november 29-ére esik, amely a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Ilyenkor gyújtják meg az adventi koszorúk első gyertyáját, és megkezdődnek a karácsonyi előkészületek. Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. Iskolánkban az első gyertya meggyújtása 2020. november 30-án történt meg. A gyertyagyújtás előtt Seres Botond 6. osztályos tanuló mondta el az első gyertyagyújtás jelentését. A templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila. A lila színű gyertya az igazságosság szimbóluma. Feladatunk, hogy legyünk őszinték magunkhoz és másokhoz. Törekedjünk arra, hogy érzéseink, gondolataink és cselekedeteink összhangban legyenek. Idén rendhagyó módon került meggyújtásra az első gyertya. Az eddigi évek során településünk koszorúja helyett a 4. osztályosok által készített adventi koszorú gyertyája fénylett.

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.