Tanévnyitó ünnepség a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában

Iskolánk tanévnyitó ünnepségét szeptember 1-jén, az első tanítási napon rendeztük meg, ezzel hivatalosan is elindítva 2021/2022-es tanévet.
Az első osztályosokat az ötödikes testvérosztály tanulói várták az Eötvös József Művelődési Ház színpadán, ahol Sutyinszky Zoltán, iskolánk igazgatója köszöntötte mindegyikőjüket. Öt első osztályos tanuló részéről vers hangzott el az óvoda és iskola munkájának különbségéről, illetve Szeljak Hanna 4. osztályos tanuló verse is színesítette az ünnepséget. Köszöntésük után a testvérosztály tanulói átadták részükre az iskola ajándékát és egy névre szóló köszöntő lapot.
Az ünnepélyen igazgató úr tájékoztatást nyújtott a nyári programokról, röviden értékelte azokat, majd szólt a 2021/2022-es tanév fontos feladatairól és a változásokról. A jelenlévők Molnár József polgármester úr köszöntő gondolatait is hallhatták. Mindannyian örömmel, várakozással, tervekkel, fogadalmakkal tekintünk az új tanévre.

Minden Tanulónak, kedves Szülőnek, Kollégának eredményes, élményekben gazdag, szép új tanévet kívánunk!

„Szeptember elseje elérkezett végre.
Örömöt csillant az elsősök szemébe.
Még alig pitymallik, ők már talpon vannak,
nehezen várják, hogy útnak induljanak.
Kis táskájuk fénylik, vadonatúj, tiszta.
Benne ábécéskönyv, tolltartó és irka.
Üres lett a fészek. kirepült a madár.
A sok kicsi elsős már iskolába jár.”
/Osvát Erzsébet: Szeptember elseje/

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.