Farsang az iskolában – mulatság, vidámság, jókedv

A farsang évszázadok óta tartó, évenként ismétlődő ünnepsorozat, amely a vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig tart. A farsang a tél és a tavasz küzdelmének szimbolikus megjelenítése is egyben, a tél búcsúztatása és a tavasz várásának ünnepe. A magyar farsangi szokások zöme néphagyományokra épül, elsősorban német eredetű tradíciókra. Mint minden jeles ünnephez, a farsanghoz is szervesen hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. A farsangköszöntőkkel igyekeztek az emberek biztosítani a következő évre a jó termést, a szerencsét és az állatok egészségét. A mondókák mellett a dramatikus játékok, valamint a maszkos, jelmezes felvonulások is elterjedtek országszerte. Magyarországon, a gyerekek nagy örömére szintén minden évben megrendezésre kerül a farsang, amikor különböző jelmezekbe öltöznek be a tanulók.
Iskolánkban 2022. március 10-én rendeztük meg farsangi mulatságunkat. Életre kelt számtalan mese vagy filmhős, de ma már csak a képzelet szab határt, hogy milyen jelmezbe öltöznek be tanulóink. Ezen a napon minden a mulatságról, a vidámságról, a jókedvről szólt. A délelőtt folyamán óriásplakát készítő verseny vette kezdetét, az osztályok közösen készíthették el a farsangi témával kapcsolatos alkotásukat. Az óraközi szünetekben az iskolarádión keresztül minden féle zenei stílust hallhattunk. Az ebédhez a Csabacsűdi Szociális Intézmény és Konyha jóvoltából farsangi fánkot kaptak a gyerekek és az iskola dolgozói is. Délután a várva várt óriásplakát készítő verseny eredményhirdetése és a tombolahúzás következett. Az ajándékok kiosztásában a hercegi pár, Kársai Flóra és Fügedi László segítkezett. Nagy izgalom lett úrrá a diákokon, természetesen mindenki nyerni szeretett volna a maga szerencse számával. Volt, akinek kedvezett Fortuna, volt, akinek nem, de senki sem búsult. Tanulóink vidám hangulatban, jókedvvel zárták a napot.

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.