Szegedre utazott a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola

Az idéi évben is megszervezésre került a „közlekedési projektnapunk”. 2022. szeptember 29-én, csütörtök reggel 7:30 órakor Csabacsűd felső vasútállomásán iskolánk összes tanulója és pedagógusa izgatottan várta a vonat érkezését. Ebben az évben Szegedre utaztunk, hogy megismerkedjünk más nagyváros közlekedési formájával is. A gyerekek, főleg a kisebbek, már nagyon várták az új élményeket.
A közlekedési projektnap célja a közlekedés gyakorlása volt. A különböző tömegközlekedési eszközök használatának szabályai, a biztonságos közlekedés gyakorlása. Forgalmas kereszteződésekben az úton való átkelés, zebra, jelzőlámpa használata.
A társaság 11 óra után érkezett a Szegedi Dóm térre. Itt két csoportban kezdődött meg a kirándulás. Az egyik csapat megnézte a Templom nyugati, város felőli tornyát, ahol a 46 méter magasan található kilátóba érkezve megcsodálhatták madártávlatból a várost és a Tisza folyót. Pihenésképpen a tanulók a felfelé vezető úton rövid tájékoztató filmeket nézhettek meg a templom történetéről. A másik csapat addig magát a teret, és a templom környékét fedezte fel, utána cseréltek.
Az ebédet követően mindenki elsétált az 1979-ben Segesdi György által állított Szegedi Árvízi Emlékműhöz. Innen ismét két csoportra váltak a kirándulók. Trolibusszal és villamossal utaztak az alsósok a Máltai játszótérre, a felősök pedig az Árkád Szegedbe. A vasútállomásra való érkezés a legújabb közlekedési eszközzel történt, a Tram Trainnel. A megállók közötti gyalogos közlekedés alatt megfigyelhették a lámpás, zebrás kereszteződésen való átkelés szabályait, továbbá a kerékpáros közlekedés kultúráját is megtapasztalhatták, hiszen a mindenhol jelen lévő kerékpáros sávok miatt senki figyelme sem lankadhatott.
A Szegedi vasútállomáson összegyűlt tanulók és kísérő pedagógusaik gyorsan belakták a hazafele tartó vonat meleg vagonjait. Az egész út hangos kacagással és élménybeszámolókkal telt, fáradtságnak csak halvány nyoma látszott.

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.