„Spievanky a veršovačky” 2016. május 10.

„Spievanky a veršovačky” 2016. május 10.

Csabacsűdön került megrendezésre a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Közhasznú Alapítvány által XXI. alkalommal szervezett szlovák ének- és szavalóverseny, a „Spievanky a veršovačky”, melynek házigazdája a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola volt.

A rendezvényt megtisztelte a Szlovák Köztársaság Magyarországi Főkonzulja, Igor Furdik úr is, aki elmondta, hogy első alkalommal vesz részt ilyen rendezvényen, s nagy örömére szolgál, hogy éppen ebben a régióban került megrendezésre a verseny. A gyermekekhez intézett gondolatiban felhívta a figyelmüket, hogy nagyon fontos hagyományaink őrzése, a szlovák nyelv használata bármilyen szinten (hiszen ezek a jövő alapjai).

Csabacsűd nagyközség polgármestere, Molnár József úr a megnyitón azon gondolatait osztotta meg, miszerint megtiszteltetés a község számára egy ilyen esemény lebonyolítása. A Csabacsűdi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Válkovszki Mihály csatlakozott az előtte szólókhoz. Beszédében kitért arra, hogy a nemzetiségi képviselő testületnek nagy megtiszteltetés az, hogy a verseny ezen a kistelepülésen kerül megrendezésre.
Sutyinszky Zoltán, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola igazgatója a megnyitón beszélt arról, hogy az iskola számára nem csak a szlovák nyelvoktatás fontos, hanem az elődeink által örökül hagyott értékek ápolása is. A helyi szlovák önkormányzattal és a Szlovák Kör civil szervezettel együttműködve még hatékonyabban törekednek e nemes szándék megvalósítására. A Spievanky a veršovačky főszervezője, a Magyarországi Szlovákok Szövetsége Közhasznú Alapítvány elnöke, Ruženka Egyedová Baráneková, a tőle megszokott lelkesedéssel nyitotta meg a rendezvényt.

A verseny bevezetőjeként a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola első osztályosai bohóc párbeszédet adtak elő, amit egy elsős énekes duó követett másodikos citerakísérettel.

Ezek után kezdődött a kategóriánkénti verseny, melyet magas rangú szakmai zsűri értékelt.
A résztvevő gyerekek mindegyike szépen helytállt. Az 5. osztályból Zelenák Liza, Szatmári Amanda, a 6. osztályból Rácz Tímea, Veles Alexandra, Szabó Zoltán.

Iskolánkból a következő tanulók a dabasi országos döntőbe jutottak:
Szavalóverseny: Szabó Alexa 3. osztály, Bálint Karina 4. osztály, Magyar Botond 5. osztály.

Énekverseny:
A haladó citeracsoport tagjai: 4. osztályból: Lestyan Laura, Nagy Dorina, Skorka Nóra, Komáromi Réka, Pavlovics Réka, 5. osztályból: Gurszki Fruzsina, Szakács Kamilla, Gyulai Henrietta, Jancsó Kitti.

Minden versenyzőnek szívből gratulálunk, további szép sikereket kívánunk!

spievanky a versovacky
This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.