A Magyarországi Szlovákok Szövetsége immáron 25. alkalommal rendezte meg a szlovák ének- és szavalóversenyt. Ebben az évben a regionális fordulót Csabacsűdön tartották meg 2022. május 24-én. A Szlovák Önkormányzat Csabacsűd és Csabacsűdi Szlovák Kör Egyesület mellett iskolánk társrendezőként is hozzájárult a rendezvény sikeréhez. A rendezvényen 7 település közel 180-an tanulója vett részt.
A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola szép számmal képviseltette magát a megmérettetésen. A „Kispacsirták” gyönyörű repertoárjukkal, Hruskáné Hajdú Emese tanítónő vezetésével továbbjutottak az országos fordulóba. Név szerint: Folytán Zoé, Szél Viktória, Tusjak Jázmin, Csík Sára, Szeljak Hanna, Gombár Hanna, Kasnyik Anita
Az énekverseny mellett Szeljak Hanna és Házi Kinga a szavalóversenyen is szépen helyt álltak. A felsősök közül a hatodik osztályból Benyó Viktória, Iványi Bence, Kiszel Adrienn, Lestyan Lara, Somogyi Attila szlovák versekkel készültek, szépen szerepeltek.
Az ötödik osztályból Nagy Ramira és Somogyi Tamás kiemelkedő előadásukkal győzték meg a zsűrit, ezzel továbbjutottak az országos fordulóra.
Gratulálunk a versenyzőknek, további jó munkát, sok sikert kívánunk!
Slovenské spienvanky a veršovačky
Tudásbajnokság megyei döntő – Szeljak Hanna aranyérmes lett
A mai napon átadásra került Szeljak Hannának az aranyérem és a jutalomkönyv, amit a Tudásbajnokságon elért eredményéért kapott.
Majomókus, Macsiga, Békakas – író, olvasó, rajzoló találkozó
Iskolánk, 3-4. osztályos tanulói 2022. május 11-én a Csabacsűdi Könyvtárban író-olvasó-rajzoló előadáson vettek részt. Az előadást Bosnyák Viktória és Dudás Győző tartotta. Diákjaink megismerkedhettek az írónő csodálatos történeteivel, lehetőségük volt a legfrissebb (egy hete megjelent) könyvét is megtekinteni, megvásárolni. A fő attrakció egy rajzfoglalkozás volt, mely során az írónő alkotásainak illusztrátora, Dudás Győző kápráztatta el spontán rajzaival a gyerekeket. A tanulók nemlétező állatokat találhattak ki, amit a képregénykészítő lerajzolt, így születtek különlegesebbnél különlegesebb állatok. pl: Majomókus, Macsiga, Békakas.
Köszönjük a lehetőséget!
Kis Iskolák Sportversenye – „A sportoló nemzedékért”
A verseny 2022. május 09-én került megrendezésre Békéscsabán, ahol iskolánk 20 tanulója képviselte magát. A gyerekek több versenyszámban is indultak. Egyénileg és csapatban is megmérettették magukat. Csapatban eredményt nem értek el, viszont egyénileg a dobogó 3. fokát foglaltuk el kétszer is. Másnap 2022. május 10-én iskolánk 11 tanulója Gyulára utazott labdarúgó tornára. 12 település iskolái vettek részt ezen az eseményen. 4 pályán 4 csoportos körmérkőzésen dőlt el, hogy kik jutnak tovább az országos versenyre. Iskolánk csapata 8. helyezést ért el.
Atlétika verseny eredményei:
III. korcsoport fiú Mizik Benjamin egyéni 3. helyezés
IV. korcsoport lány Lestyan Lara egyéni 3. helyezés
Gratulálunk diákjainknak!
Célba ért az adomány! Légy Te is jótevő! Adni jó!
Iskolánk, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola jótékonysági gyűjtést szervezett a Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Egyesületnek. A gyűjtés 2022. március 01. és május 06. között zajlott. Az akció keretében lehetőség volt minden olyan adományt felajánlani, amik az állatok gondozásához szükségesek. (pl.: kutya konzerveket, játékokat, nyakörveket, pórázokat stb.) Iskolánk tanulóira, szüleikre és a nevelőtestületre nagyon büszkék vagyunk, hiszen rengeteg adomány érkezett. Az iskola aulája hétről-hétre egyre több adománnyal telt meg. Jó volt látni, hogy ennyi ember érdeklődését keltette fel a kezdeményezésünk. Reméljük, hogy a közeljövőben is lesz még alkalmunk hasonló jótékonysági akciót szervezni, hiszen adni és segíteni jó érzés.
A felajánlásokat 2022. május 10-én Sutyinszky Zoltán intézményvezető úr, Bakró Vivien pedagógiai asszisztens és iskolánk 3 tanulója személyesen vitték el a Szarvas Kóbor és Eveszett Kutyáiért Egyesülethez, ahol az ott dolgozók fogadtak minket. Az adományok be- és kipakolásában tanulóink segítettek.
„Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.” /Anatole France/
Az iskola nevében köszönjük szépen az adományokat.
Madarak és fák napja
„…évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében” /Hermann Ottó/
Május 10-e a Madarak és Fák Napja. Története több, mint száz éves múltra tekint vissza, ebben az értelemben megelőzi a 20. század második felében népszerűvé vált különböző természetvédelmi akciókat, így a Föld Napját is. Az 1906-ban indult kezdeményezés hosszabb-rövidebb megszakításokkal ugyan, de széles tömegmozgalommá nőtte ki magát.
Iskolánkban diákjaink ezen alkalomból madarakról, illetve fákról készült képeket nézegethettek szünetekben a kivetítőn. Ezen kívül környezet- és természetismeret órákon sokat beszélgettek nevelőikkel a madarak és fák védelméről, mivel fontosnak tartjuk tanulóink tudatos természetvédelemre nevelését.
Pályorientációs foglalkozás
Intézményünkben 2022. május 2-án a 7. évfolyam számára pályorientációs foglalkozást szerveztünk külső szakértő bevonásával. Verasztó József tanácsadó pedagógus a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálattól tartott számukra érdekes előadást. Foglalkozásokkal kapcsolatos aktivityt hozott a tanulók számára, a helyes megfejtéseket követően érdekességképp elmondta, hogy nevezték régebben ezeket. Az óra hátralévő részében szó esett szakmákról és a hozzájuk kapcsolódó eszközökről beszélgettek. Lehetőség volt Információt kérni továbbtanulásról, képzési lehetőségekről, információkeresésről, pályaválasztási érettség – pályaismeret és pályakép fejlesztéséről, pályaválasztási döntés segítéséről és pályaorientációról.
VI. Becsület félmaraton és XXXII. Futógála Csabacsűd
Idén minden nekünk kedvezett és végre újra megrendezésre került eseményünk, a Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata, mint főszervező és a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola, mint társszervező által megvalósított futógála. 2022. április 30-án, szombat délelőtt tartottuk meg a VI. Becsület félmaraton és XXXII. Futógála rendezvényünket csodálatos napsütéses időben. A regisztrációhoz kötött, de ingyenes futásra sokan még a helyszínen is neveztek.
Iskolánk pár tanulója Hruskáné Hajdú Emese tanító nénivel egy rövid citera előadást mutatott be a jelenlévőknek. Sutyinszky Zoltán igazgató úr és Molnár József polgármester úr röviden köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitották a sportnapot.
Vendégünk volt Bogárdi Szilvia, aki köszöntötte a résztvevőket és nagyon örült, hogy mennyi fiatalt üdvözölhetett itt. A rajtszámfelvétel után, iskolánk tanulóinak vezetésével, egy gyors bemelegítést követően elrajtoltak a futóink. A félmaratonra nevezők mellett sokan indultak egyéb távokon is, volt, aki babakocsis futással és voltak, akik csapatban. Frissítő állomás került kihelyezésre mindenki számára, ahol feltöltődhettek az újabb körre.
A célba érkezőknek egy emlékéremmel kedveskedtünk, a félmaratonra nevezőknek pedig befutócsomagot is átadtunk. A beérkezőket a színpad mellett a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd jóvoltából zsíroskenyér, tea, zöldség és gyümölcs várta, hogy pótolhassák elvesztett energiájukat. A rendezvényen támogatóinknak hála tombolahúzás is volt, amit a regisztrált futók között sorsoltunk ki. Mindenki nagyon örült a nyereményének.
Miután a regisztrált futók elindultak, izgatottan várták tanulóink is, hogy végre ők is elrajtolhassanak. Először a nagykörre, majd a kiskörre nevezők indulhattak el. Voltak nagyon elszánt gyerekek is, akik mind a két távra beneveztek. Miután mindenki célba ért, megkezdődött az eredmények összesítése. Az alábbiak szerint alakultak az eredmények:
Alsó évfolyamok, Nagykör:
Fiú
1. Folytán Zsadány 4. osztály
2. Kovács Balázs 4. osztály
3. Litausztki György 3. osztály
Felső évfolyamok, Nagykör
Fiú Lány
1. Gyulai Róbert 8. osztály 1. Mizik Regina 5. osztály
2. Gulyás Viktor 8. osztály 2. Viszkok Bernadett 7. osztály
3. Adamik Zsombor 8. osztály 3. Gazsó Laura 6. osztály
Alsó évfolyamok, Kiskör:
Fiú Lány
1. Birghoffer Zsolt 1. osztály 1. Palyov Liliána 1. osztály
2. Kovács Balázs 4. osztály 2. Pljesovszki Janka 3. osztály
3. Folytán Zsadány 4. osztály 3. Szeljak Hanna 4. osztály
Osztályok versenye:
Alsó Felső
1. 4. osztály 1. 8. osztály
2. 3. osztály 2. 5. osztály
3. 2. osztály 3. 6. osztály
Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármilyen formában is támogatta a rendezvényünket. Nagyon bízunk abban, hogy sok jó élménnyel gazdagodva térhettetek haza. Jövőre ismét találkozunk. Már most nagyon várjuk!
Lázár Ervin Program – 7. osztály
A Lázár Ervin Program keretén belül iskolánk 7. évfolyamos tanulói 2022. április 29-én musical előadáson vettek részt a szarvasi Cervinus Teátrumban.
A Twist Olivér Dickens egyik legismertebb műve, amely egy árva fiúról szól, aki viszontagságai során Fagin, a londoni zsebtolvajok fejedelmének alvilági bandájába kerül. Lenyűgöző díszlettel és fülbemászó dallamokkal várta vendégeit az előadás, mely könnyed, de a mondanivalója tartalmas.
Színvonalas előadást láthattunk, köszönjük a lehetőséget!
Anya csak egy van – Anyák napja
Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, Magyarországon május első vasárnapján. Ezen a napon köszönetet mondunk és hálát adunk anyáinknak, nagymamáinknak, hogy önzetlenül szeretnek és óvnak minket.
Iskolánk tanulói kis apróságot készítettek ezzel is mutatva, hogy gondolnak arra, aki világra hozta őket, hiszen az anyai szeretetnél nincs erősebb szeretet. Minden osztály más-más ajándékkal készült. Az alsósok saját kezűleg rajzokat, képeslapokat, ajándékkártyákat készítettek, míg a felsősök kreatív kézműves alkotásokkal tértek haza.
„A virág a napfényben növekszik, a gyerek pedig az anyja mosolyában.” /On Sai/




























