2019. november 27-én a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumtól, Nagy-Laczkó Balázs régész –muzeológus ismeretterjesztő régészeti előadást tartott iskolánk felsős diákjainak. A régész is jelen volt az M44-es gyorsforgalmi út mentén zajlott ásatásoknál, ahol éveken keresztül több területen is kutattak a szakemberek. Erről egy könyvet adtak ki- “Négy sávon – a Munkácsy Mihály Múzeum régészeti kutatásai az M44 nyomvonalán”. A kiadvány a feltárások eredményeit foglalja össze. Az előadás során lehetőségük volt diákjainknak megismerkedni a régészek munkájával, az eszközökkel és az általuk feltárt régészeti leletekkel. Tanulóink nagyon élvezték az előadást, hiszen új ismeretekre tettek szert.
Köszönjük a lehetőséget és a könyveket, amik az iskolai könyvtár tartalmát színesítik.
Régészeti előadás – “Négy sávon – a Munkácsy Mihály Múzeum régészeti kutatásai az M44 nyomvonalán”
Micimackó a Cervinus Teátrumban
2019.november 26-án az iskola alsós diákjai ismét színházi előadáson vehettek részt, ami a Cervinus Teátrumban került megrendezésre. A színdarab a sokak által ismert „Micimackó” c. zenés vígjáték volt. A Spirit Színház előadói, mint vendégszínészek szerepeltek a műsorban. Az előadás attól is élvezetessé vált, hogy a szereplők a nézőközönséggel együtt énekeltek.
„A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc. Veled ott minden megtörténhet.”
/ Polgár Ernő/
Osztálydekorációs verseny
Idén novemberben először megrendezésre került az osztálydekorációs verseny iskolánkban. Ezt szeretnénk minden évben, minden évszakban megrendezni. 2019. november 25-én kihirdetésre is kerültek a helyezések. Diákjaink nagyon lelkesen és ötletesen valósították meg elképzeléseiket. Minden osztály nagyon szépen teljesítette a feladatot, ezért nehéz volt a zsűrinek a döntés, de sikerült meghozni. Az első három helyezett díjazásban részesült, de a többi gyerek sem maradt jutalom nélkül.
Eredmények:
1. helyezett: 6. o
2. helyezett: 3. o
3. helyezett: 7. o
Ezúton szeretnénk megköszönni diákjaink és kollégáink illetve a szülők munkáját.
Futsal bajnokság
Diákjaink Szarvason Futsal bajnokságon vettek részt 2019.11.13-án és 20-án. Hat iskola képviseltette magát. A négy szarvasi általános iskola, a békésszentandrási Hunyadi János Általános Iskola illetve a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola.
Az első napon három meccset játszottak a fiúk, ebből egy győzelem és kettő vereség, de a lelkesedés nem hagyott alább, így a második napon a nagyon jó csapatjátéknak köszönhetően mind a két mérkőzésünket győzelemmel zártuk. Így idén sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk és a gyerekek egy bronzéremmel gazdagodtak.
Csapatunk tagjai: Beregszászi Tícián, Bárdos András, Komár Gergő, Medvegy Martin, Kolozsi Zoltán, Szél Zoltán, Fügedi László, Gyulai Róbert, Molnár Tamás, Gulyás Viktor
Ezúton gratulálunk a tanulóinknak és további szép eredményeket kívánunk!
Megyei angol nyelvi verseny
2019. november 16-án iskolánk részt vett a TELC által szervezett megyei angol nyelvi versenyen Békéscsabán. A hetedik és nyolcadik évfolyamosok számára meghirdetett versenyen több, mint 100 tanuló vett részt. Iskolánk mindkét évfolyamból egy-egy tanulóval képviseltette magát. Az írásbeli és szóbeli részből álló megmérettetésen Balogh Alexandra 7. osztályos tanuló 62%-os, Skorka Nóra 8. osztályos tanuló 78%-os teljesítményt ért el. A tanulók felkészítője Rozsán Edit pedagógus volt.
Mindkét tanulót dicséret illeti a tisztességes helytállásért.
Mesemondó verseny
2019. november 15-én részt vettünk a Szarvasért Alapítvány által megszervezett mesemondó versenyen, amit Benedek Elek halálának 90-ik évfordulója alkalmából rendeztek meg. A gyermekek 5 kategóriában indulhattak. Iskolánkat alsó évfolyamos kategóriában Gazsó Laura Andrea 4. osztályos tanuló, felső évfolyamos kategóriában pedig Nagy Dorina Diána 8. osztályos tanuló képviselte. Az előadásokat független szakértői zsűri bírálta el. A lányok jól szerepeltek a versenyen, szép ajándékokkal és sok-sok élménnyel érkeztek haza.
A verseny célja a meséken keresztül a kultúra, azon belül az irodalom, költészet iránti érdeklődés felkeltése. Az összetartozás élményének megtapasztalása, tájékozódás nemzeti irodalmi kincsestárunkban. Az előadás során átélt érzelmek segíthetnek a mesemondók világképének alakításában, nemzeti hovatartozásának erősítésében.
„Jézus tanítványa voltam
Gyermekekhez lehajoltam
A szívemhez felemeltem
Szeretetre így neveltem.” / Benedek Elek/
Együttműködés a gyógypedagógiai ellátás területén is
Intézményünk kiemelt figyelmet fordít a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő tanulók szakszerű ellátására, egyéni fejlesztésére.
A megfelelő ellátás érdekében a szakemberek együttgondolkodása, kapcsolattartása, a jó gyakorlatok megosztása is előtérbe kerül. 2019. november 13-án, szerdán a Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégiumban került sor a két intézmény gyógypedagógusainak egyeztető értekezletére. Az értekezleten a tapasztalatcserén túl megegyezés született arról is, hogy a szakemberek egymás óráit is meglátogatják, hospitálásokat szerveznek, ezzel is megsegítve munkájukat.
Reményeink szerint az együttműködésnek köszönhetően mindkét intézményben még magasabb színvonalon folyhat a szakmai munka.
Rendhagyó irodalomóra
2019. november 13-án a Békés Megyei Könyvtár KSZR szervezésében a csabacsűdi Nagyközségi Könyvtárban az 1-4. osztályos tanulóink rendhagyó irodalomórán vettek részt. Vig Balázs író a gyerekek számára érthető, játékos, vidám, interaktív módon tartotta meg előadását. Célja az olvasás megszerettetése a gyerekekkel.
Köszönjük a lehetőséget.
Szentesi Minősítő Táncfesztivál
2019. november 8-án Szentesen a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokba került megrendezésre a Szilver Táncsport Egyesület által a Szentesi Minősítő Táncfesztivál. Iskolánk tanulói is részt vettek ezen az eseményen. A gyerekek izgalommal és szorgalmasan készültek az elmúlt időszakban a táncversenyre. Reméljük a közeljövőben is ilyen szép eredményeket fognak elérni.
A tanulók felkészítője Farkas Boglárka volt a Szilver Alapfokú Művészeti Iskola tanára.
Köszönjük szépen a felkészítést.
Eredmények:
Juhos Alex-Ambrus Izabella
Gyermek I. Nagyon kezdő standard 6. hely
Gyermek I. Nagyon kezdő latin 7. hely
Gulyás Dániel-Litauszki Lara
Gyermek I. Nagyon kezdő standard 5. hely
Gyermek I. Nagyon kezdő latin 6. hely
Somogyi Tamás-Kasnyik Anita
Gyermek I. Nagyon kezdő standard 5. hely
Gyermek I. Nagyon kezdő latin 7. hely
Várkonyi Viktor-Nagy Ramira
Gyermek I. Nagyon kezdő standard 6. hely
Gyermek I. Nagyon kezdő latin 6. hely
Bárdos Balázs-Lestyan Lara
Gyermek II. Nagyon kezdő standard 5. hely
Gyermek II. Kezdő standard 8. hely
Iványi Bence-Gazsó Laura
Gyermek II. Kezdő standard 7.hely
Seres Botond-Bobvos Alexandra
Gyermek II. Nagyon kezdő standard 4. hely
Gyermek II. Nagyon kezdő latin 3. hely
Tusjak Viktor-Kársai Flóra
Junior I. Nagyon kezdő standard 3. hely
Junior I. Nagyon kezdő latin 3. hely
Junior I. Kezdő standard 9. hely
Junior I. Kezdő latin 9. hely
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése
2019. november 06-án délután az intézmény aulájában, Prjevara János tanár úr rendhagyó történelem órát tartott, melynek keretében emlékeztünk meg az 1956. október 23-ai forradalom és szabadságharc leveréséről. A Himnusz elhangzása után a diákok egy dokumentumfilmet láthattak az akkori történésekről. A Székely Himnusz elhangzásával zárult a rendhagyó történelem óra.









