Erzsébet táborban jártunk, Zánkán

Idén az Erzsébet-tábor keretében tanulóink Zánkára utazhattak el. 50 fő gyermek illetve 5 kísérő vett részt a kiránduláson. A tábor augusztus 25-étől augusztus 30-áig tartott. Az Erzsébet tábor az iskola falain kívüli kötetlenebb környezetben ad lehetőséget a tapasztalatszerzésre és az ismerkedésre, mindezt a csoport közösen, együtt élheti át. A foglalkozások biztosításában és lebonyolításában az Erzsébet Alapítvány munkatársai és a „tesók”, azaz a Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatársak is segédkeztek.
A tanulók teljes ellátásban részesültek a nyaralásuk alatt, napi ötszöri étkezést biztosítottak számukra. Szerencsére az idő is nekik kedvezett, ezért sok időt tölthettek a parton, illetve a vízben egyaránt. A táborozóknak nem volt idejük unatkozni, hiszen rengeteg programmal színesítették a mindennapjaikat. A gyerekek többek között sárkányhajózhattak, trambulinozhattak, gokartozhattak, volt vizes vetélkedő, sétahajózáson vehettek részt, de vízi és szárazföldi kalandpark, laser tag pálya is várta őket, valamint a foci bajnokság sem maradhatott el. A balatoni kirándulás lehetőséget adott nekik, hogy kötetlenebbül beszélgessenek, és jobban megnyíljanak egymásnak. A diákok jó kedvvel, illetve rengeteg új élménnyel térhettek haza. Reméljük, hogy a következő évben is lehetőségünk lesz az Erzsébet táborba ellátogatni.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Tanévnyitó iskolánkban 2019

Iskolánk ünnepélyesen megnyitotta kapuit az új tanévre. Az első osztályosokat az ötödikes testvérosztály tanulói várták az Eötvös József Művelődési Ház színpadán, ahol Sutyinszky Zoltán, iskolánk igazgatója köszöntötte mindegyikőjüket. Két első osztályos tanuló részéről vers hangzott el az óvoda és iskola munkájának különbségéről. Köszöntésük után a testvérosztály tanulói átadták részükre az iskola ajándékát és egy névre szóló köszöntő lapot.
Az ünnepélyen igazgató úr tájékoztatást nyújtott a nyári programokról majd szólt a 2019/2020-as tanév fontos feladatairól és a változásokról.
Mindannyian örömmel, várakozással, tervekkel, fogadalmakkal tekintünk az új tanévre.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Nyári citerás programjaink 2019.

A júniusi aranyosapáti olvasótábort az Örökség serleg jutalmaként, a nemzetiségi hagyományok ápolásáért kaptuk a Kispacsirták nevében, a Falvak Kultúrájáért Alapítványtól, melyről iskolánk oldalán bővebben beszámoltunk: http://csabacsuditrefort.hu/?p=2071
Júliusban került megrendezésre a IX. Kúti tábor, ahol 24 citerás diák, 2 citeraoktató és 1 segítő pedagógus vett részt. A Magyarországi Szlovákok Szövetsége által kiírt pályázatból valósult meg a tábor, melyet az Örménykúti Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és Örménykút Község Önkormányzata támogatása egészített ki.
Az Országos Szlovák Önkormányzat pályázata és Szlovák Önkormányzat Csabacsűd hozzájárulása hozta létre a VII. Klubrendezvényt, ahol a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör és Citera Zenekar a legkiválóbb citerásainkkal együtt, népzenei szakértővel bővíthette citerás ismereteit.
Immáron 4. éve veszünk részt a nemzetközi citera- és néptánctáborban a romániai Kisiratoson a Békés Megyei Szlovák Önkormányzat támogatásával, ahol a tehetséges citerásaink fejleszthetik évről évre tudásukat.

A nyári programokon tanultakat Csabacsűd és Örménykút települések szlovák hagyományőrző rendezvényein mutatjuk be.

Köszönjük a fenti támogatóknak, a szülőknek és a Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesületnek, hogy részt vállaltak tanulóink kulturális életének színesítésében a nyári szünidő hasznos eltöltésében.

A pályázatok és a programok megvalósítójaként: Emese néni

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Tájékoztatás

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2019/2020-as tanév tankönyvei megérkeztek intézményünkbe.

A tankönyveket az alábbi időpontokban lehet átvenni:

2019. augusztus 26. (hétfő) 08:00 – 12:00

2019. augusztus 27. (kedd) 13:00 – 17:00

A tankönyvcsomag mindenki számára ingyenes!

Felmerülő kérdésekkel Zima Éva tankönyvekért felelős pedagógust keressék bizalommal 2019. augusztus 21-tól, az iskolában, vagy a 06-66/219-602-es telefonszámon, munkaidőben.

Sutyinszky Zoltán
igazgató
sk.

Posted in Egyéb | Leave a comment

Magas-Tátrai jutalomtábor

Szlovákia Oktatási Minisztériuma meghívására az Országos Szlovák Önkormányzat szervezésében iskolánkból az idei évben is két tanuló utazhatott el a Magas-Tátrába egy jutalomtáborba 2019. július 14-19. között.

A nevelőtestület döntése alapján Komár Gergő és Szél Zoltán 6. osztályos tanuló kapta meg a lehetőséget az utazásra. A táborba szlovák nemzetiségi általános iskolák 50 tanulója utazott el négy magyarországi pedagógus kíséretében. A szlovák nyelvi kommunikáció fejlesztéséhez, a szlovákiai ismeretek bővítéséhez kiváló lehetőséget nyújtottak az anyanyelvi környezetben eltöltött napok, a szabadidős foglalkozások (sport, kirándulás stb.).

Tanulóink nagyon jól érezték magukat.

Köszönjük a táborozási lehetőséget a szervezőknek!

 

Posted in Egyéb | Leave a comment

Iskolánkban elkezdődött a nyári napközi

A tanév végével, a szorgalmi idő, az iskolai oktatás lejártával egyidejűleg a nyári napközi is megkezdődött. Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata szervezésében iskolánk pedagógusai részvételével biztosítjuk 2019. július első és második hetében a gyermekek felügyeletét. Július utolsó két hetében pedig a Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata látja el ezt a feladatot. A nyári napköziben jól érzik magukat a gyerekek, játékosan, aktív kikapcsolódással töltik az időt.

Kellemes nyarat kívánunk az elkövetkezendő időszakra!

Posted in Egyéb | Leave a comment

Formális és nem formális tanulás a csabacsűdi általános iskolában

2019. június 3. és 4 hetében EFOP-3.3.5-17-2017-00038 azonosítószámon nyilvántartott pályázatból – Csodaszarvas iskolai közösségi program – megvalósuló közösségi alkalmak színesítették a nyári vakáció kezdetét.
Alsósok és felsősök egyaránt találtak megfelelő, szórakoztató elfoglaltságot. A programokat sportos-mozgásos, nomád-kaland és hagyományőrző témákban dolgozták ki a megvalósító pedagógusok.
A sport és hagyományőrző foglalkozásokat a „kisiskolában” szervezték, a nomád-kaland események helyszíne Gyomaendrődön az Ifjúsági- és sporttáborban volt, ahol a csabacsűdi diákok békéssámsoni tanulókkal közösen töltöttek el hat napot.
A közösségi alkalmak megvalósítása során arra törekedtek a pedagógusok, hogy játékosan, élményeken keresztül bővítsék ismereteiket a tanulók. Ügyességi, kulturális, kézműves és sportfoglalkozások mellett kirándulások tették még érdekesebbé az itt töltött időt, ezen kívül a pályázat is biztosított külső programszolgáltató igénybevételével foglalkozást a gyerekeknek. 2019. június 21-én, pénteken ritmusérzék és dallamalkotóiképesség fejlesztő foglalkozást szerveztek iskolánkban.
A Csodaszarvas program a résztvevő gyerekek számára ajándékként tisztasági csomagot, kulacsot, hátizsákot, tollat biztosított. A foglalkozásokhoz szükséges eszközöket, alapanyagokat a projekt biztosította az iskola számára. A táborok során a résztvevők napi négy illetve ötszöri étkezésben részesültek.
Két hét alatt 5 közösségi programon összességében 93 fő számára biztosítottak élménydús időtöltést iskolánkban.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Aranyosszigeti magyar anyanyelvi és olvasótábor

Olvasótáborban vettünk részt a Falvak Kultúrájáért Alapítvány, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (MNYKNT),  a Magyar Olvasástársaság és a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány szervezésében.

A nemzetiségi hagyományok ápolásáért kapott Örökség serleg mellett, táborozási lehetőséggel is jutalmazták citerásainkat.

Aranyosapáti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő község nem messze Vásárosnaménytól.  A Falvak Kultúrájáért Alapítvány itt Aranyosszigeten hozta létre azt a helyet, ahová a világ magyarsága bármilyen messze is került el hazájától, mindig visszatérhet. A tábor épülete és a mellette lévő közösségi ház minden erre járó hazalátogatónak megható pillanatokat, visszaemlékezési helyet nyújt.

A tábor a magyar nyelv, az olvasás és irodalmi ismereteken túl, a magyarságtudat erősítését hordozza. A magyar zászló felvonásával a Kárpátaljáról és a Partiumból érkező gyerekekkel megtekintettük az udvarvégi kertet, mely az elhunyt Magyar Kultúra Lovagjainak állított kopjafák rendszeréből áll. A fák nevet kaptak, mint pl. hősiesség fája, hűség fája, stb. Ezek köré kerültek azok a lovagok névtáblái, akikre ez a tulajdonság, szellemiség, tet a jellemző. A napi program még sok érdekességet rejtett. Meglátogatta a tábort Mariska néni, aki 91 évesen gyermekkoráról mesélt és arról, hogyan fogott tollat mindezek leírásához. Friss, fiatalos gondolatvilága a viccmesélést is kimerítette. Sétánk a görögkatolikus templomban folytatódott, melynek legmeghatóbb pillanata a táborozó külhoni magyar gyerekekkel a magyar himnusz közös eléneklése volt. A templom- és településtörténeti előadást egy ismerkedési est zárt.

A tábor további napjain irodalmi előadásokon vettünk részt. Prof. Balázs Géza az Anyanyelvi Konferencia elnöke és Blaskó Miklós doktorandusz az ELTE képviseletében, prof. Dr. Pusztay János, Móritz László Stockholmból, Kovács Katáng Ferenc Oslóból látogatott el a táborba. Pivnyikné Filep Anita által Ex-Librist készítettünk, Simon Szilvia ügyességi vetélkedőt tartott. Irodalmi zarándoktúrán vettünk részt, Petőfi, Kölcsey, Móricz és Kecskés Tollas Tibor emlékhelyeit felkeresve. Hallhattunk előadást a szavalás technikáiról, a várak építéséről, szerepéről. Kézműves tevékenység, strandolás, palacsintasütés és Ki mit tud színesítette a heti programot. Kulturális est keretében citeráinkkal mutatkoztunk be. A felvételt élő adásban közvetítette a Facebook Három Határ Hírei online oldal. A Magyar Krónika közéleti, kulturális, tudományos folyóirat, mely interjúkat, riportokat közöl a kultúra, a tudomány és a közélet kiemelkedő személyiségeivel, a tábori részvételünkről is beszámol.

Köszönjük szépen a szervezőknek a sokrétű ismeretszerző programot, Nick Ferencnek és családjának az odaadó, fáradtságot nem ismerő családias hangulatot és a résztvevő csoportok barátságát!

A Kispacsirták nevében Emese néni

képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Tájékoztatás nyári ügyeletről

Intézményünkben nyári ügyeletet tartunk a következő időpontokban:
2019. június 26. (szerda) 09:00-13:00
2019. július 10. (szerda) 09:00-13:00
2019. július 24. (szerda) 09:00-13:00
2019. augusztus 7. (szerda) 09:00-13:00

Elérhetőségeink:
06-66/219-602
06-30/284-40-24
iskolacs@szarvasnet.hu

Posted in Egyéb | Leave a comment

Ballagás és tanévzáró ünnepség a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolában

A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola 2019. június 15-én rendezte meg ballagását és tanévzáróját.
A ballagási ünnepség az iskola udvarán kezdődött, ahol a végzős tanulók megkapták ballagó tarisznyájukat a hetedikesektől, valamin testvérosztályuktól a virágot. Ezután a nyolcadik osztályos diákok végigjárták a számukra kedves osztálytermeket, majd az Eötvös József Művelődési Házban folytatódó ünnepségen elbúcsúztak nevelőiktől, iskolatársaiktól. Köszöntő beszédet mondott Sutyinszky Zoltán, az intézmény igazgatója és Molnár József, Csabacsűd polgármestere.
A ballagó nyolcadikosok színes műsorban elevenítették fel az elmúlt 8 év emlékeit. Zárásként Follow the Flow – Nem tudja senki című dalát énekelték el, ami könnyeket csalt a jelenlévők szemébe.
Mint minden tanév végén, a nevelőtestület most is döntött arról, hogy kik azok a tanulók, akik több éves munkájukért dicséretben részesültek. Ennek értelmében a tantestület elismerő oklevelet adományozott Szakács Kamilla Boglárka, Varga Tamás és Zelenák Liza 8. évfolyamos tanulóknak, az iskolavégzős diákjainak, akik 2011-2019. között jó tanulmányi eredményükkel, kiemelkedő szorgalmukkal, valamint közösségi munkájukkal mutattak példát társaiknak.
Ezután került sor a tanév értékelésére, a dicséretek, oklevelek, jutalomkönyvek átadására.

Iványi Gergelyné nyugdíjas tanító 8. alkalommal jutalmazott 4. osztályos tanulót, aki  példamutató magatartása és kiemelkedő tanulmányi munkája mellett a területi versenyeken elért eredményeivel több tanéven át iskolánk hírnevét öregbítette. Idén Kasnyik Vanda érdemelte ki az elismerést.

A Szülők a Csabacsűdi Gyermekekért Egyesület és a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola által alapított pedagógus elismerést az idei évben Hruskáné Hajdú Emese vehette át.
Végezetül minden tanuló átvehette az osztálytermében a jól megérdemelt bizonyítványát. Ezzel a 2018/2019-es tanév szorgalmi időszaka lezárult.
A tantestület nevében kívánunk minden diáknak kellemes nyári szünetet és jó pihenést!

képek

Posted in Egyéb | Leave a comment