2018. január 19-én a Hársliget Óvoda Csabacsűd-Örménykút intézményben nyílt nap került megszervezésre. Erre az alkalomra meghívást kapott iskolánk is, melyet Pljesovszki Mihály intézményvezető helyettes és a leendő első osztályos tanító nénik, Szilvi néni és Erzsike néni képviselt. A délelőtt folyamán bepillantást nyerhettek az óvodai életbe. Láthatták, hogy a gyerekek milyen foglalkozásokon vesznek részt, mekkora lelkesedéssel tanulnak egy-egy új verset, hogyan viszonyulnak nevelőikhez, társaikhoz. A jelenlévő szülők feltehették kérdéseiket a tanítóknak, akik készséggel válaszoltak.
Nagyon fontosnak tartjuk a két intézmény együttműködését, amelyhez úgy gondoljuk az ilyen és ehhez hasonló rendezvények, programok nagyban hozzájárulnak.