Zachor Alapítvány kiállítása iskolánkban

2018. május 22. – június 7-ig intézményünknek, a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskolának lehetősége nyílt arra, hogy a Zachor Alapítvány interaktív kiállítását tanulói számára bemutathassa.

A kiállításon válogatás látható a Dél-kaliforniai Egyetem Soá Alapítvány és a Zachor Alapítvány által szervezett „A művészet elmondhatatlan tolmácsa” című művészeti pályázatra beérkezett művekből.

A Zachor Alapítvány célja, hogy a pedagógusok munkáját segítse a holokauszt, a rasszizmus, az antiszemitizmus, az előítéletesség és az emberi jogok oktatásának témáiban.

Tanulóink a történelem órák keretében tanulmányozhatták végig a kiállított anyagot. A Qr kód leolvasásához szükséges informatikai eszközök használatával még érdekesebbé váltak az egyébként sem unalmas történelem órák. A gyerekek nagyon élvezték a kiállítás megtekintésével, feldolgozásával töltött időt, mindenki aktívan vett részt a munkában.

Azzal, hogy az interjúalanyok egytől egyig saját tapasztalataikat, emlékeiket mesélték el, még jobban érzékelhették diákjaink a múlt megértésének fontosságát, azt, hogy ezek az emberek vajon miket élhettek át.

Intézményünk számára ez a kiállítás remek lehetőséget biztosított arra, hogy diákjaink számára könnyebben érthetővé tegye ezeket, az egyébként igen nehéz témákat, mint az előítéletesség, rasszizmus, antiszemitizmus. Ez azért nagyon fontos, hogy, amikor tanulóink felnőtté válnak együttérző és felelős állampolgárok legyenek.

Köszönjük a Zachor Alapítványnak a segítő együttműködést, és, hogy lehetővé tették számunkra és diákjaink számára a tárlat megtekintését.

Képek:

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.