Népdaléneklő verseny

Sok év kihagyás után, 2018. október 24-én délután énekesekkel és zenészekkel telt meg a „kisiskola” ,hogy a Kispacsirták minden tagja bemutathassa tudását a zsűri előtt is, amit Surina Györgyné, Mariann néni és Pista bácsi képviselt.

A gyerekek kiscsoportokban és egyénileg versenyeztek. A majd 30 fő 15 produkciót adott elő, melyet a zsűri kiváló vagy dicséretes oklevéllel és apró ajándékkal értékelt. A felkészülésben a citerások és énekesek segítséget kaptak Emese nénitől és Judit nénitől. Zsuzsika néni és konferáló segédje Csapó Szilike, nagy odaadással fogták közre a verseny egészét, amely az előadások izgalmait követve daltanulással telt. Nagy Dorina, Komáromi Réka és Emese néni vonta be a gyerekeket a közös éneklésbe, citerázásba. A rendezvényre igazgató bácsi is elsietett, aki a zsűrihez hasonlóan megdicsérte a lelkesebbnél lelkesebb szereplőket és a programban részt vett felnőtteket.

Mindenki nagyon jól érezte magát és elégedetten fogadta az oklevelét, emléklapját.

Kispacsirták

Képek

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.