A Karcagi SzC Teleki Blanka Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium TErmészettumányos VEtélkedőt hirdetett meg.
A három fős csapatot Tüsér Elizabet 6. o., Balogh Alexandra 7. o. és Balatoni Bettina 8. osztályos tanulók alkották. Sajnos Szandi a verseny napjára lebetegedett, ezért Komáromi Réka vállalta helyette a megmérettetést. Az első fordulón földrajz, matematika, kémia, fizika és biológia feladatokat kellett megoldani. Nagyon megörültünk, hogy bejutottunk a döntőbe a legjobb 8 közé, ahová egy vízzel kapcsolatos fizikai kísérlettel készültünk.
A döntő helyszínén, a Mezőtúri Teleki Gimnáziumban szíves vendéglátásban volt részünk, szendviccsel és teával vártak minket. A rövid megnyitó után kezdődhetett a verseny. Minden tantárgyból egy feladatsort kellett kitöltenünk, amelyre 20-25 perc állt rendelkezésünkre. Zárásként egy másik csapattal mértük össze tudásunkat, kérdéseket kaptunk, amire csokival kellett licitálni.
Izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Negyedik helyezést értünk el, nagyon boldogok voltunk és a verseny alatt megnyert csokiknak is örültünk.
Balatoni Bettina 8. osztályos tanuló