Trefort Ágoston miniszterként olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyek napjainkban is követendőek. Ilyen az oktatás, ami a gazdaság jövőjét megalapozza, és előre viszi a társadalmat.
Támogatásával jött létre a paedagogium elnevezésű iskolakomplexum a következő iskolatípusokkal: népiskola, tanítóképző intézet, polgári iskola, minta-és gyakorlóiskola, polgári tanítóképző intézet és tanítóképezdei tanári tanfolyam.
Trefort Ágoston közoktatási és vallásügyi miniszterként előremutató reformokat, korszerűsítést hozott az oktatásban, a tanárképzésben. Nemzeti műveltségünk nagy építőmestere, szerteágazó érdeklődése, magas látóköre követendő példa a jelen kor számára.
2021. február 08-án rendhagyó módon a járványügyi helyzetben kialakított eljárásrend megtartása mellett került megrendezésre az idei Trefort nap, amivel névadónk február 7-ei születéséről emlékezünk meg.
A felső évfolyamosok az iskolarádión keresztül hallgathattak meg egy rövid előadást e jeles nappal kapcsolatban, míg az első három osztály a „kisiskolában” tudhatott meg többet Trefort Ágoston életéről.
A műsort az intézmény néhány tanulója adta. Felkészítő tanáruk Prjevara János tanár úr volt.