XXXI. Futógála

Hagyományainkhoz híven ismét megrendeztük az őszi Futógálát, immár a XXXI.-et. Nagyon vártuk már ezt a napot, hiszen hosszú idő után lehetőségünk volt a szabadban egy csodálatos napot együtt tölteni. Pljesovszki Roland a BSI Szarvasi Futónagykövete is jelen volt.
Október 1-jén, pénteken délelőtt az időjárás borongós volt, de szerencsére a délutáni órákban már napsütésben készülhettek a versenyzők az eseményre.
A futás előtt egy közös bemelegítésen vettek részt majd ezután rajthoz készültek fel a gyerekek. A már megszokott távú nagykör és kiskör lefutása után együtt, jó hangulatban töltöttük a délutánt. A célba beérkezett gyerekek teát fogyaszthattak, valamint friss gyümölcsöt és zöldséget, melynek előkészítését a Szülők Közössége tagjai végezték. Jutalomként minden gyerek müzliszeletet kapott, amit a futás után mindenki jóízűen fogyasztott el. Iskolánk egyik fő alapelve az egészséges életmódra való nevelés, a testi és lelki egészségvédelem fontosságának tudatosítása, az egészséges életmód iránti igény kialakítása.
Köszönjük a Szülők Közösségének a sok segítséget illetve Szenczi Jánosnak a felajánlott almát.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Zenei világnap

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte október 1-jét A zene világnapja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. A mi iskolánkban is október elseje ebből az alkalomból egy rendhagyó nap volt. A szünetekben az iskolarádióban különböző stílusú zenék voltak hallhatóak. Például: népdal, pop, rock, opera, rap dallamok csendültek fel.
„A zene az egyik legnagyobb adomány az ember számára. „ /Törő Imre/

unnamed

Posted in Egyéb | Leave a comment

Spievanky a veršovačky Kondoros

2021. szeptember 30-án részt vettünk a szlovák ének- és szavalóverseny a „Spievanky a veršovačky” területi versenyén, Kondoroson. Több kategóriában mérethették meg magukat legügyesebb tanulóink, mellyel tovább juthattak a két hét múlva megrendezendő országos versenyre. Szorgalmas felkészülést követően vett részt szóló ének kategóriában citerakísérettel Folytán Zoé és Szél Viktória a 3. osztályból, szavalatával pedig Kasnyik Anita és Szeljak Hanna a 4. osztályból. Iskolánkból az országos versenyt Viki és Zoé duójával, Hanna pedig versével képviselheti. A nap izgalmain apró ajándék, pizza és sütemény enyhített.
Köszönjük a Zväz Slovákov v Maďarsku (ZSM) Magyarországi Szlovákok Szövetségének a szervezést.
Gratulálunk minden versenyzőnek!
Emese néni

WP_20210930_11_22_00_Pro WP_20210930_11_57_54_Pro WP_20210930_12_18_32_Pro WP_20210930_13_16_55_Pro

Posted in Egyéb | Leave a comment

A népmese napja

2005 óta ünnepeljük szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket. Benedek Elek mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője volt.
A pedagógusok, könyvtárosok célja minden egyes rendezvénnyel, megemlékezéssel, versennyel és ünnepséggel az, hogy a népmesék fennmaradjanak és a mesékben élő bölcsességek tovább hagyományozódhassanak az új generációkra.
A mai modern és felgyorsult világban még fontosabb, hogy a meseszerető gyermekekből később olvasó felnőttek váljanak. Formálódjon személyiségük, bővüljön szókincsük. Gyermeki világuk szépségeit, nehézségeit, örömeit, bánatait a meséken keresztül könnyebben élik meg, s nem mindegy, hogy az a bizonyos vándortarisznya, amelyet a mesebeli szegénylegény visz magával, mivel telik meg.
Iskolánk tanulói ezen a napon a mesék mellé fejtörőket, keresztrejtvényeket, rajzos-színezős feladatokat kaptak megemlékezve ezzel a magyar népmesék kiemelkedő fontosságáról.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Közlekedési projektnapot tartottunk Budapesten

Intézményünk minden tanévben megtartja a közlekedési projektnapot, melynek időpontját a munkatervben rögzítjük. Idén ez az időpont 2021. szeptember 28-ára terveztük. A projektnap célja a tanulók tudatos és biztonságos közlekedésre nevelése, a különböző közlekedési eszközök tematikus bemutatása, a helyi és helyközi közlekedés megismerése, gyakorlatban történő kipróbálása.
Kedd reggel 6 óra körül a Csabacsűd felső vasútállomás peronján egy hátizsákos „kis” csoport gyülekezett. Az időjárás igen borongós volt, de a jókedvet ez sem ronthatta el. A diákok vidáman várták, hogy útnak indulhassanak Budapestre.
A gyerekek minden közlekedési eszközt kipróbálhattak, ami a fővárosra jellemző. Például: a metrót, a villamost, hajókázást. Megérkezésük után először Budapest egyik legismertebb épületét a Parlamentet tekintették meg. A betekintés során lehetőségünk volt végig járni a kupolacsarnokot, ahol szerencsénkre egy őrségváltást is láthattunk. A csarnokban a Szent Korona és a koronázási ékszerek vannak kiállítva, amiket közelről is szemügyre vehettünk. A gyönyörű épület mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtott. Az Országház látogatása után a tanulók egy élvezetes hajókiránduláson vettek részt, ahol megcsodálhatták a Parlamentet, a Budai Várat és még sok fővárosi nevezetességet a vízről tekintettük meg.
Intézményünk fontosnak tartja, hogy diákjaink megtanulják a biztonságos közlekedést nemcsak a lakóhelyükön, hanem a nagyobb városokban is, akár egyénileg, akár csoportosan.
Összegzésként leszögezhetjük, hogy mindenki nagyon jól érezte magát a nap folyamán. Hosszú idő után végre együtt tölthettünk egy fárasztó, ugyanakkor egy élményekkel teli napot.

A projektnap a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd és a Szülők Közössége anyagi támogatásával valósult meg.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

„Ismerd meg gyökereidet” – Poznaj svoje korene Iskola a természetben 2021 – Škola v prírode 2021

A Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola felső tagozatos tanulói közül tizenhat diák és egy kísérőtanár vehetett részt az „Iskola a természetben–Ismerd meg gyökereidet” elnevezésű erdei iskolában, a szlovákiai Bystrá településen 2021. szeptember 19-26 között. A tábor a Magyarországi Szlovákok Szövetsége szervezésében és finanszírozásával valósulhatott meg, immáron sokadik alkalommal.
A program fő célja, hogy nyelvi környezetben elősegítse a szlovák nyelv használatát, megismertesse a gyermekekkel Szlovákia szépségeit, nevezetességeit, motiválja a szlovák nyelv tanulását. Iskolánkon kívül, ebben a harmadik turnusban, Békéscsabáról, Galgagyörkről, összesen 48 fő szlovák nyelvet tanuló gyermek vett részt. Bystrára szeptember 19-én késő délután érkezett meg a csoport, ahol a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke, Egyedné Baránek Ruzsenka fogadta az érkezőket. Az elszállásolás és a vacsora után a gyerekek egymással és a festői környezettel ismerkedtek. Másnap, hétfőtől megkezdődött a munka.
Minden délelőtt tanítási órák voltak az ottani szlovákiai tanárokkal. Délutánonként jobbnál-jobb programokat állítottak össze a szervezők. A napsütéses szeptemberben havat láthattak az Alacsony-Tátra legmagasabb pontján Chopokon. A csúcsra három féle felvonóval juthattak fel sokak örömére, hiszen a többség először lanovkázott. Meglátogattak egy magánvállalkozást, ahol a sajtkészítés műhelytitkába nyerhettek betekintést, mindez festői környezetben. Feledhetetlen élményt nyújtott Marek Hamšík világhírű futballista Bounce parkjában töltött 2 óra. A gyalogtúra alkalmával gyönyörködhettek a természet szépségében. A rengeteg élményt az koronázta meg, hogy szoros barátságok köttettek, minek köszönhetően fájó volt a búcsúzás.
Összegzésként leszögezhetjük, hogy az „Iskola a természetben–Ismerd meg gyökereidet” erdei iskola sikeres volt, mindannyian jól érezték magukat, sokat tanultak nem csak a gyermekek, hanem a pedagógusok is. A tábor nagyban hozzájárult a tanulók identitástudatának erősödéséhez, a nyelvi kompetenciák fejlesztéséhez, a szlovák nyelvvizsgára való felkészüléshez, és motiváló hatással van az iskola valamennyi tanulójára, hiszen sokan szeretnének ilyen lehetőséget kapni.
Hálás köszönet illeti a Magyarországi Szlovákok Szövetségét, annak elnök asszonyát, Egyedné Baránek Ruzsenkát a színvonalas szervezésért, és nem utolsó sorban a finanszírozásért. Ezúton köszönjük a Szlovák Önkormányzat Csabacsűdnek az anyagi támogatását, melynek segítségével az utazás költsége oldódott meg.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

X. Nemzetközi Kukorica Nap

2021. szeptember 25-én, immáron tizedik alkalommal rendezték meg Csabacsűdön a Nemzetközi Kukorica napot. A rendezvény célja a kezdetektől, hogy keretében évente bemutassák, felelevenítsék, megismertessék, és egyben megőrizzék őseink hagyományait. A rendezvény a hagyományokhoz híven a törésre való kivonulással indult, amivel egyszerre kezdődött a főzőverseny. Iskolánk tanulói a hagyományos kukoricatörésen vettek részt. A jelentkező gyerekek lelkesen és ügyesen végezték el a törést és a szárvágást. A nap végén a jutalom sem maradhatott el, ajándékkal és oklevéllel tértek haza diákjaink. A csapatunkat erősítette két szülő, egy nagyszülő, Pista bácsi illetve iskolánk pedagógusai Edit néni és Erika néni. Iskolánk igazgatója Sutyinszky Zoltán a főzőverseny zsűritagjaként jelent meg az eseményen.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

12 év feletti tanulók védőoltása

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy intézményünkben továbbra is bármikor kérhetik 12 év feletti gyermekük részére a COVID-19 – Pfizer típusú – elleni védőoltást. Az ehhez szükséges nyomtatványokat az iskola titkárságán kérhetik el.

 

Posted in Egyéb | Leave a comment

Diákolimpia futballmérkőzés

Ismét pályára léptek iskolánk IV. korcsoportos focistái. A fiúk a Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon csapata ellen mérkőztek meg. A mérkőzés eredménye 2:1 lett az ellenfél javára. A fiúk mindvégig kitartóan küzdöttek, szép labdajátékot játszottak.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Diákolimpia futballmérkőzés_2021. szeptember 17.

Magyarország legnagyobb diáksport eseménye a Diákolimpia három évtizedes múltra tekint vissza. A Diákolimpia évről-évre mintegy háromszázezer fiatalt mozgat meg. Idén 12 sportágban mérhetik össze erejüket testnevelő tanáraik közreműködésével, továbbá a Játékos Sportverseny és Kis iskolák sportversenye kategóriákban is indulhatnak.
Diákjaink Szarvason Futball bajnokságon vettek részt 2021. szeptember 17-én, ahol öt iskola képviseltette magát.
A gyerekek nagyon várták már ezt az eseményt, hiszen hosszú idő után végre ismét korlátok nélkül élvezhették a szabadban megrendezett sportversenyt. Az iskola diákjai 2 korosztályban III. és IV. korcsoportban mérették meg magukat. A III. korcsoport első mérkőzését a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda vívta meg. Sajnos csapatunk vereséget szenvedett. A IV. korcsoport diákjai a Főtéri Általános Iskola tanulóival kezdték meg a fordulót. A fiúk szoros mérkőzést játszottak, utolsó percig küzdöttek végül vereséggel zártuk a meccset.
Csapatunk tagjai: Adamik Zsombor, Fejes Alex, Fügedi László, Gyulai Róbert, Rácz Patrik, Szabó Tamás, Kolozsi Krisztián, Folytán Botond, Fügedi Máté, Hanó Krisztofer, Nádudvari Csaba, Somogyi Attila, Somogyi Tamás, Varga Kevin
Az őszi forduló a jövőhéten folytatódik, mindkét csapatunk pályára lép.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment