Lázár Ervin Program

A Lázár Ervin Program célja hogy a diákok a tanórákon kívül játszva, szórakozva is ismereteket szerezhessenek. A Program lehetővé teszi az összes általános iskolás tanulók számára, hogy évente egyszer eljuthasson színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra, őshonos állatok bemutatóhelyeire.

Iskolánk 3. osztályos tanulói 2019. november 20-án a Békéscsabai Tankerület Központ által szervezett Lázár Ervin Program keretében megvalósuló színházlátogatáson vettek részt és a Kukac Kata Kalandjai című előadást élvezhették. A gyerekeknek igazi élményt nyújtott mind a kosztümökkel, mind a díszletekkel, a remek dalbetétekkel, színészi játékokkal, tánccal együtt. A darabban sok helyen megjelent a humor is, nem volt tehát hiány mókában, nevetésben.

2019. november 28-án pedig a 6. osztályos tanulóink utazhattak el a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mese előadásra. A hamisítatlan karácsonyi hangulatról az először Magyarországra látogató, Észak-Szibériából, Jakutföldről érkező artistaművészek gondoskodnak egy különleges műsorban. Tanulóink nagyon élvezték, hiszen lovakon vágtázó és szaltózó hősök, jégtündér, kelekótya bohócok, zsonglőrök, drótkötélen egyensúlyozó artisták és megannyi varázslat szemtanúi lehettek.

 Köszönjük a lehetőséget!

Képek

 

Posted in Egyéb | Leave a comment

Teleki TEVE

A Karcagi SzC Teleki Blanka Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium TErmészettumányos VEtélkedőt hirdetett meg.

A három fős csapatot Tüsér Elizabet 6. o., Balogh Alexandra 7. o. és Balatoni Bettina 8. osztályos tanulók alkották. Sajnos Szandi a verseny napjára lebetegedett, ezért Komáromi Réka vállalta helyette a megmérettetést. Az első fordulón földrajz, matematika, kémia, fizika és biológia feladatokat kellett megoldani. Nagyon megörültünk, hogy bejutottunk a döntőbe a legjobb 8 közé, ahová egy vízzel kapcsolatos fizikai kísérlettel készültünk.
A döntő helyszínén, a Mezőtúri Teleki Gimnáziumban szíves vendéglátásban volt részünk, szendviccsel és teával vártak minket. A rövid megnyitó után kezdődhetett a verseny. Minden tantárgyból egy feladatsort kellett kitöltenünk, amelyre 20-25 perc állt rendelkezésünkre. Zárásként egy másik csapattal mértük össze tudásunkat, kérdéseket kaptunk, amire csokival kellett licitálni.

Izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Negyedik helyezést értünk el, nagyon boldogok voltunk és a verseny alatt megnyert csokiknak is örültünk.

Balatoni Bettina 8. osztályos tanuló

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Régészeti előadás – “Négy sávon – a Munkácsy Mihály Múzeum régészeti kutatásai az M44 nyomvonalán”

2019. november 27-én a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumtól, Nagy-Laczkó Balázs régész –muzeológus ismeretterjesztő régészeti előadást tartott iskolánk felsős diákjainak. A régész is jelen volt az M44-es gyorsforgalmi út mentén zajlott ásatásoknál, ahol éveken keresztül több területen is kutattak a szakemberek. Erről egy könyvet adtak ki- “Négy sávon – a Munkácsy Mihály Múzeum régészeti kutatásai az M44 nyomvonalán”. A kiadvány a feltárások eredményeit foglalja össze. Az előadás során lehetőségük volt diákjainknak megismerkedni a régészek munkájával, az eszközökkel és az általuk feltárt régészeti leletekkel. Tanulóink nagyon élvezték az előadást, hiszen új ismeretekre tettek szert.
Köszönjük a lehetőséget és a könyveket, amik az iskolai könyvtár tartalmát színesítik.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Micimackó a Cervinus Teátrumban

2019.november 26-án az iskola alsós diákjai ismét színházi előadáson vehettek részt, ami a Cervinus Teátrumban került megrendezésre. A színdarab a sokak által ismert „Micimackó” c. zenés vígjáték volt. A Spirit Színház előadói, mint vendégszínészek szerepeltek a műsorban. Az előadás attól is élvezetessé vált, hogy a szereplők a nézőközönséggel együtt énekeltek.
„A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc. Veled ott minden megtörténhet.”

/ Polgár Ernő/

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Osztálydekorációs verseny

Idén novemberben először megrendezésre került az osztálydekorációs verseny iskolánkban. Ezt szeretnénk minden évben, minden évszakban megrendezni. 2019. november 25-én kihirdetésre is kerültek a helyezések. Diákjaink nagyon lelkesen és ötletesen valósították meg elképzeléseiket. Minden osztály nagyon szépen teljesítette a feladatot, ezért nehéz volt a zsűrinek a döntés, de sikerült meghozni. Az első három helyezett díjazásban részesült, de a többi gyerek sem maradt jutalom nélkül.
Eredmények:
1. helyezett: 6. o
2. helyezett: 3. o
3. helyezett: 7. o
Ezúton szeretnénk megköszönni diákjaink és kollégáink illetve a szülők munkáját.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Futsal bajnokság

Diákjaink Szarvason Futsal bajnokságon vettek részt 2019.11.13-án és 20-án. Hat iskola képviseltette magát. A négy szarvasi általános iskola, a békésszentandrási Hunyadi János Általános Iskola illetve a Csabacsűdi Trefort Ágoston Általános Iskola.
Az első napon három meccset játszottak a fiúk, ebből egy győzelem és kettő vereség, de a lelkesedés nem hagyott alább, így a második napon a nagyon jó csapatjátéknak köszönhetően mind a két mérkőzésünket győzelemmel zártuk. Így idén sikerült a dobogó harmadik fokára felállnunk és a gyerekek egy bronzéremmel gazdagodtak.
Csapatunk tagjai: Beregszászi Tícián, Bárdos András, Komár Gergő, Medvegy Martin, Kolozsi Zoltán, Szél Zoltán, Fügedi László, Gyulai Róbert, Molnár Tamás, Gulyás Viktor

Ezúton gratulálunk a tanulóinknak és további szép eredményeket kívánunk! 

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Megyei angol nyelvi verseny

2019. november 16-án iskolánk részt vett a TELC által szervezett megyei angol nyelvi versenyen Békéscsabán. A hetedik és nyolcadik évfolyamosok számára meghirdetett versenyen több, mint 100 tanuló vett részt. Iskolánk mindkét évfolyamból egy-egy tanulóval képviseltette magát. Az írásbeli és szóbeli részből álló megmérettetésen Balogh Alexandra 7. osztályos tanuló 62%-os, Skorka Nóra 8. osztályos tanuló 78%-os teljesítményt ért el. A tanulók felkészítője Rozsán Edit pedagógus volt.

Mindkét tanulót dicséret illeti a tisztességes helytállásért.

Posted in Egyéb | Leave a comment

Mesemondó verseny

2019. november 15-én részt vettünk a Szarvasért Alapítvány által megszervezett mesemondó versenyen, amit Benedek Elek halálának 90-ik évfordulója alkalmából rendeztek meg. A gyermekek 5 kategóriában indulhattak. Iskolánkat alsó évfolyamos kategóriában Gazsó Laura Andrea 4. osztályos tanuló, felső évfolyamos kategóriában pedig Nagy Dorina Diána 8. osztályos tanuló képviselte. Az előadásokat független szakértői zsűri bírálta el. A lányok jól szerepeltek a versenyen, szép ajándékokkal és sok-sok élménnyel érkeztek haza.
A verseny célja a meséken keresztül a kultúra, azon belül az irodalom, költészet iránti érdeklődés felkeltése. Az összetartozás élményének megtapasztalása, tájékozódás nemzeti irodalmi kincsestárunkban. Az előadás során átélt érzelmek segíthetnek a mesemondók világképének alakításában, nemzeti hovatartozásának erősítésében.

„Jézus tanítványa voltam
Gyermekekhez lehajoltam
A szívemhez felemeltem
Szeretetre így neveltem.” / Benedek Elek/

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Együttműködés a gyógypedagógiai ellátás területén is

Intézményünk kiemelt figyelmet fordít a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő tanulók szakszerű ellátására, egyéni fejlesztésére.
A megfelelő ellátás érdekében a szakemberek együttgondolkodása, kapcsolattartása, a jó gyakorlatok megosztása is előtérbe kerül. 2019. november 13-án, szerdán a Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégiumban került sor a két intézmény gyógypedagógusainak egyeztető értekezletére. Az értekezleten a tapasztalatcserén túl megegyezés született arról is, hogy a szakemberek egymás óráit is meglátogatják, hospitálásokat szerveznek, ezzel is megsegítve munkájukat.
Reményeink szerint az együttműködésnek köszönhetően mindkét intézményben még magasabb színvonalon folyhat a szakmai munka.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Rendhagyó irodalomóra

2019. november 13-án a Békés Megyei Könyvtár KSZR szervezésében a csabacsűdi Nagyközségi Könyvtárban az 1-4. osztályos tanulóink rendhagyó irodalomórán vettek részt. Vig Balázs író a gyerekek számára érthető, játékos, vidám, interaktív módon tartotta meg előadását. Célja az olvasás megszerettetése a gyerekekkel.
Köszönjük a lehetőséget.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment