A tudomány napja

A tudomány napja alkalmából Pljesovszki Mihály igazgatóhelyettes úr emlékezett meg intézményünk névadója, Trefort Ágoston munkásságának fontosságáról. Majd a nyolcadikos osztálytitkárok koszorút helyeztek el az iskola épületén található Trefort Ágoston domborműnél. Az eseményen részt vett még minden osztályból két tanuló és iskolánk igazgatója, Sutyinszky Zoltán is.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Filharmónia

2017. november 13-án délután a Filharmónia szervezésében az Ewald Rézfúvós Együttes érkezett hozzánk Csabacsűdre.
Az előadás célja, hogy az iskolások is megtapasztalják, hogy a komolyzene egy olyan nyelv, amit jó megérteni.
A műsor közben a zenekar tagjai egyenként bemutatták hangszereiket a gyerekeknek, ezzel is bővítve ismereteiket.
A tanulók nagyon élvezték a műsort. Ebben a tanévben még két koncertet tekinthetnek meg diákjaink. Februárban a Swing Virtuózai látogatnak el hozzánk, áprilisban pedig népi hangszerbemutató lesz.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Nyílt napon jártak 7.-8. osztályos tanulóink

Október 19-én hét tanuló a hetedik, nyolcadik osztályból Pljesovszki Mihály tanár úr kíséretével Kétegyházai Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nyílt napján vettek részt. Az iskolában töltött idő alatt tájékoztatást kaptak arról, hogy az intézményben milyen képzések zajlanak illetve bepillantást nyerhettek a tanulók mindennapjaiba.
Október 27-én Szarvason, a GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma intézményben voltak nyílt napon hetedik és nyolcadik osztályos diákjaink, Pekárné Bakulya Tünde, Bankó-Szarvák Beáta tanárnők és Sutyinszky Zoltán igazgató úr kíséretével. Ott szintén beszámolót kaptak tanulóink az intézményben zajló képzésekről illetve a jelentkezés módjáról, feltételeiről. Majd a nap folyamán további programokon vettek részt, melyek segítségével még jobban megismerték az iskola hétköznapjait és a tanórákon kívüli tevékenységeket is.
Bízunk abban, hogy a nyílt napokon való részvétel és az ott megszerzett információk végzős diákjaink segítségére lesznek a tudatos pályaválasztásban.

Posted in Egyéb | Leave a comment

Papírgyűjtés iskolánkban

A Szülők Közössége és iskolánk papírgyűjtést szervezett 2017. október 25-én, délután. A tanulók ebéd után elmehettek és az összegyűjtött papírt behordhatták az iskolához, a tornaterem előtt elhelyezett konténerbe. A gyerekek felügyeletéről a jelenlévő szülők gondoskodtak illetve segédkeztek a gyűjtésben, a mérésben és a pakolásban. Az ebből befolyó összeg az osztálypénzeket gyarapítja. Gratulálunk az osztályoknak, hogy ilyen sok papírt sikerült összegyűjteni és köszönjük a környező cégeknek a felajánlásokat.

Az alábbi eredmények születtek:
Papír,karton                                                                                                       PET palack
1.osztály:     1353 kg                                                                                                                2 kg
2.osztály:    1574 kg                                                                                                                 3 kg
3.osztály:  453,5 kg                                                                                                                 0 kg
4.osztály:    1679 kg                                                                                                           88,5 kg
5.osztály:      739 kg                                                                                                              32 kg
6.osztály:   2358 kg                                                                                                              10 kg
7.osztály:    1619 kg                                                                                                            64,5 kg
8.osztály:     493 kg                                                                                                                  2 kg

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Október 23-ai megemlékezés

Október 20-án reggel iskolánk tanulói ünneplő ruhában gyülekeztek az intézmény aulájában. A Himnusz elhangzása után Prjevara János tanár úr rendhagyó történelem órát tartott, melynek keretében emlékeztünk meg az 1956. október 23-ai eseményekről. Versek, képek és dokumentumfilmek vetítésével illusztrálta az akkori eseményeket. Tanár úr mindenkinek megható és méltóságteljes megemlékezést kívánt az elkövetkező ünnepnapra. A Szózat elhangzásával zárult a rendhagyó történelem óra.

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Bozsik Program 2017. október 18.

Iskolánk ebben a tanévben is részt vesz az Intézményi Labdarúgó Bozsik tornákon.
2017. október 18-án rendezték meg az első programot Mezőberényben, ahol több mint 700 gyermek vett részt az óvodásoktól a nyolcadikosokig. Nagyon színvonalasan megrendezett tornán vehettünk részt, és az időjárás is kedvezett ehhez az eseményhez.
Tanulóink dicséretet érdemelnek a fegyelmezett viselkedésükért és lelkesedésükért!

Képek

Posted in Egyéb | Leave a comment

Pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban

Az általános iskola végzős diákjait komoly dilemma elé állítja, hogy milyen szakmát, vagy szakterületet válasszanak, amelyben el tudják képzelni a jövőjüket. Iskolánk 2017. október 17-én pályaorientációs napot tartott, melynek célja, hogy minden diák megismerkedhessen egy-egy szakma vagy pálya sajátosságaival.
A kisebbek osztályfőnökeikkel játékosan ismerkedhettek a mesterségekkel, azok előnyeivel, olykor nehézségeivel. Sokat beszélgettek, szakmákkal kapcsolatos társasjátékokat játszottak, mint például az „Amerikából jöttem, mesterségem címere” nevezetű játék. Continue reading

Posted in Egyéb | Leave a comment

Tehetségsegítő ösztöndíjban részesült iskolánk egyik tanulója

Nagy Dorina Diána 6. osztályos tanulónk a „Tehetségek Magyarországa” kiemelt projekt „Csoportos tehetségsegítő tevékenységek támogatása” programján belül, az idei tanévben, ösztöndíjban részesült, melyet citeraismereteinek kiszélesítésére citera beszerzéséhez használhat föl. Az eddigi csoportos kiemelkedő eredmények után, egyénileg is szeretne bejutni az országos szlovák ének-zene versenyre és céljai között szerepel népzenei minősítést szerezni magyar népdalcsokor előadásával is.

Gratulálunk az ösztöndíj elnyeréséhez és lelkes felkészülést kívánunk a tervezett versenyeredmények eléréséhez!
Az iskola nevében: Emese néni

Posted in Egyéb | Leave a comment

GYERMEKSZÍNHÁZBAN JÁRTUNK… 2017. október 11.

Iskolánk alsósai közül nagyon sokan igényeltek színházbérletet, így szerda délután már meg is tekinthették az első előadást Szarvason.

Csukás István-Berkes Gábor :Kutyánszky Kázmér avagy egy versíró kutya kalandjai című mesejátékát kacaghatták, izgulhatták végig. Az előadás után vidáman, örömmel idézték fel a szereplőket, ruhájukat, a vicces jeleneteket, dalokat, szófordulatokat.

Köszönik Zima Éva tanító néni szervezőmunkáját, mely lehetővé teszi, hogy még két alkalommal is színházi élményben legyen részük.
Vajon november 7-én POM POM miről fog mesélni?

Posted in Egyéb | Leave a comment

KÉZMOSÁS VILÁGNAPJA október 15.

Iskolánk dolgozói nap mint nap fontos feladatuknak tarják, hogy a gyermekekben megerősítsék a helyes tisztálkodási szokásokat. A „Kézmosás világnapján” beszélgetéssel valamint gyakorlással hívják fel a figyelmet ismét ennek fontosságára. A gyerekek összehasonlítják a régi és a mai tisztálkodási eszközöket valamint különböző szappanokkal lemossák a szennyeződést, bacikat a kezükről. Nevelőink remélik, hogy ezzel is felhívják a figyelmet e mindennapi tevékenység fontosságára, s a gyermekek igényességét ezúton is fejlesztik, erősítik.

Posted in Egyéb | Leave a comment